Rácz Jenővel nyitva a Ráday utcai Costes

Két év kényszerszünet után az ismert sztárséffel, Rácz Jenővel együttműködésben nyitotta meg kapuit Budapest első Michelin csillagos étterme, a Ráday utcai Costes.

Az ország első Michelin-csillagosa

A fine dining történelmet író vendéglátóegység 2008-ban nyitotta meg kapuit és alig másfél évvel később már Michelin csillaggal díjazták a kiemelkedő szakmai tevékenységét. Az országban elsőként, sőt a régióban is másodikként kiérdemelt nemzetközi elismerés nemcsak feltette Budapestet a gasztroturisták térképére, de egyértelmű lökést adott az egész hazai iparág szakmai fejlődésnek is.

A fine dining vendéglátás Ráday utcai fellegvára immár tizenkét éve töretlenül őrzi a csillagát, de sajnos a pandémia alatti korlátozások, a turizmus visszaesése és a vendéglátást napjainkban sújtó munkaerőhiány ezt az egységet sem kímélte, ezért két éven keresztül csak azok élvezhették az étterem fogásait, akik házhoz rendelték az étterem személyzetét, hogy otthonukban, a saját konyhájukban készítsék el és tálalják fel a különleges étkeket.

Séfpatron: Rácz Jenő

Egy hónapja bombaként robbant a hír a gasztronómiát kedvelők körében, hogy március közepén nemcsak újranyit a legendás étterem, de a tekintélyes múlt méltó folytatása érdekében Rácz Jenő is csatlakozik séfpatronként az étterem csapatához.

Mára összeállt a csapat és véglegesedett a koncepció, és hétfőn este az első vacsoravendégeket is sikerrel fogadta az étterem.

A Ráday utcai Costes és Rácz Jenő kollaborációjának ötlete a korábbi executive séf évvégi távozásakor merült fel, mivel az évekig külföldön dolgozó sztárséf nemcsak a médiában, hanem a Costes cégcsoport pandémia alatt megnyitott új fine dining egységében (Rumour by Rácz Jenő) is nagyon hamar bizonyította, hogy sikere nem véletlen, hiszen határtalan kreativitása, precizitása és bátor, egyedi ízvilága pillanatok alatt lenyűgözte a hazai éttermi közönséget.

Cél: jöjjenek a magyar vendégek is

A Costes csoport tulajdonosainak ezzel az együttműködéssel nem titkolt célja, hogy a korábban főleg gasztroturisták által látogatott Ráday utcai étterembe ezentúl jobban bevonzzák a magyar vendégeket is, mivel Rácz Jenővel közös másik éttermük kapcsán azt tapasztalták, hogy a nyitás óta folyamatos teltházzal működik és még mindig hetekre előre kell asztalt foglalni.

Látványos tálalás, különleges elegancia, meghökkentő kombinációk

Az újranyitó és számos elemében megújuló Costes étterem az első időszakban egy hatfogásos kóstolómenüvel várja a modern európai konyhát kedvelőket. A hangsúly – a csoport többi étterméhez hasonlóan – itt is az alapanyagok minőségére és a kompromisszummentes gasztronómiai élményre kerül. A tányérokat a Rácz Jenőtől megszokott látványos tálalás, valamint ízgazdagság, bohó elegancia és avantgárd, meghökkentő kombinációk jellemzik majd.

Az étterem jelentős gasztronómiai múltja, a kiváló brandérték és a történet új fejezettel kiegészíthető továbbírásának lehetősége keltette fel a világlátott szakember érdeklődését, így mostantól a gasztronómia szerelmesei már nem csak a Petőfi téri Rumour by Rácz Jenő étteremben, hanem a Kálvin térhez közel, a Ráday utcai Costesben is találkozhatnak kreációival.

Forrás: Costes Csoport / Turizmus Online

Forrás: Fotók: Seregélyes Gábor


Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.
Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől

Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől 

Immár hivatalosan is bejelentették: végleg eltűnik Magyarországról a Tupperware – az az amerikai cég, amelynek neve egybeforrt a konyhai műanyag tárolódobozokkal.
Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme

Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme 

A kazincbarcikai Borsod Burger étterem másfél évnyi működés után bezárja kapuit.
Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék

Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék 

A fiatal pék célja, hogy friss péksüteményeivel segítse a helyi közösséget, különösen azokat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.