„Reméljük, hamar visszafizethetjük az adományt”

E különös szavakkal zárta köszönő beszédét Ito Tetsou úr, magyarországi japán nagykövet azon a jótékonysági vacsorán, amelyet a NOBU Budapestben rendezett április 18-án az étterem tulajdonosa, Andy Vajna és a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, és amelynek eredményeképp 3,4 millió forintot ajánlhattak fel és utaltak át a Szeretetszolgálat képviselői öt héttel a katasztrófát követően a földrengés sújtotta szigetlakók megsegítésére.

Hozzátette még, hogy 14 ezer honfitársa haláláról tudnak, és ugyanennyien eltűntek. 140 ország szakemberei és 40 szolidaritási szervezet jelentkezett azonnal a tragédia után, a Baptista Szeretetszolgálat az elsők között volt, a magyar tagozat segélycsapata a legelsők között indult országába segíteni a bajba jutottakon. Majd az adományozók oldaláról Szenczi Sándor, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat vezetője tette hozzá, valóban 6 órán belül a világ bármely pontjára el tudnak indulni – ha szükség van rájuk, 24 órán belül segélycsapatuk megérkezik bárhová. Sendai-ba, a tragédia egyik fő állomására érve is kézből kézbe adhatták át az életmentő csomagokat, és most is ezt teszik: a jótékonysági vacsorára jelentkezettek adományát egyenesen a Japán kormány megbízottjának adják át. Andy Vajna az igazi japán ételsor felszolgálása előtt csak annyit tett hozzá: azért fogtak össze első szóra pp a baptista szervezettel, mert ők híresek arról, hogy valóban kézből kézbe juttatják el adományaikat, vagyis a jótékonyság eredménye mindig célba ér, odakerül, ahol valóban a legnagyobb szükség van rá.

(Foto: Sebestyén Gábor)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.