Sóbojkott az egészségért

Sóstopot hirdet az Országos Alapellátási Intézet és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség. A cél a túlzott sófogyasztás visszaszorítása - írja az Agrárszektor.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a felnőtteknek legfeljebb napi 2-3 gramm sót kellene megenniük. A jelenlegi európai fogyasztás ennek a többszöröse, napi 8—12 gramm. Magyarországon még ennél is rosszabb a helyzet, a javasolt mennyiség több mint tízszeresét esszük meg, évi 1,1 kilogramm helyett 13—15 kilogrammot fogyasztva a nátrium-kloridból.

Prohászka Béla, a gasztronómiai szövetség elnöke szerint a magyarok sajnos hajlamosak anélkül jól megsózni az ételt, hogy megízlelnék. Az éttermekben megfigyelték, tízből nyolcan automatikusan nyúlnak a sótartó után – írja a beol.hu

A fogyasztás visszaszorítására meghirdetett akcióban éppen ezért az azt vállaló vendéglőkben egy szórólapot helyeznek el a sótartók mellett, „Bízzunk a séfben! Sóstop” felirattal.

A kezdeményezéstől nem azt várjuk, hogy rohamosan visszaszorul majd a fogyasztás, kezdeti lépésnek tekintjük, amellyel úgy gondoljuk, ha apránként is, de változtatni tudunk a helyzeten — fogalmazott Prohászka Béla. A két szervezet az éttermi akció mellett régiós továbbképzést is tart majd séfeknek a fogyasztási szokások megváltoztatása érdekében, és arról, hogy a konyhasót milyen fűszerekkel helyettesíthetik.

A só bevitelét csökkentő akciók nemzetközi szinten is új keletűek. A britek 2003-ban indítottak el a mostanihoz hasonló programot. Öt év alatt az átlagos fogyasztás napi 9,5 grammról 8,6 grammra csökkent. Az eredmények is mutatják, hogy jelentős javulást hosszú idő elteltével lehet elérni. Ugyanakkor becslések szerint már a mérsékelt csökkentések is alapvetően kevesebb szív- és érrendszeri problémához vezetnek, és ily módon javítják a népesség egészségi állapotát. (forrás: beol.hu, Agrárszektor)


A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.
Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok

Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok 

Az iparági adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a „készre kevert italok” kategória már nemcsak egy átmeneti trend, hanem a piac legstabilabb növekedési motorja.
Raktáravató esemény különös gasztroprogrammal bélelve

Raktáravató esemény különös gasztroprogrammal bélelve 

Több száz üzleti partnerét invitálta június 17-én új, Zodony utcai logisztikai központjába a Budapest Party Service.
Magyar sikerek a londoni borversenyen

Magyar sikerek a londoni borversenyen 

Idén 23. alkalommal rendezték meg a Decanter World Wine Awardsot Londonban.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.