Somogyban sem viccelnek

Tizenkét napra bezárhatnak egy somogyi vendéglátóhelyet. Az ok: nem volt rendben a számla – tudta meg a Sonline.hu.

Az APEH regionális igazgatóságának munkatársai kiemelt figyelmet fordítottak az értékesített áruk eredetigazolására. Úgy tudjuk: a pórul járt vendéglátós az italokról nem tudott számlát bemutatni a revizoroknak. Igazán a süteményekre fizetett rá.Vesztére az adóhatóságnak később olyan számlákat mutatott be, amelyek rögtön gyanússá váltak az ellenőröknek. Ugyanis csak egyfajta, s a mennyiségét tekintve épp annyi édesség szerepelt a bemutatott dokumentumon, mint amennyit előzőleg a revizorok már felleltároztak. Az életszerűnek kevéssé mondható papír szemet szúrt, a szakemberek azonnal megindították az eljárást.

A Sonline.hu értesülése szerint – a boltbezáráson kívül – még újabb ellenőrzésekre is számíthat a vendéglátós.Az APEH nyilvánosságra hozott összegzése szerint a tavaszi Kikelet akcióban régiónkban – Somogy, Tolna, Baranya – három hét alatt 750 ellenőrzést hajtottak végre. Hetvennyolc esetben állapítottak meg mulasztást, s 18 millió forint bírságot szabtak ki.

– A Dél-Dunántúlon elvégzett 750 ellenőrzésből 230-at Baranyában, háromszázat megyénkben, 220-at pedig Tolnában folytattak le – számolt be Barlai Krisztina, az APEH regionális szóvivője. Somogyban hat nyugtaadási mulasztást, 15 szabálytalan foglalkoztatást és egy árueredettel kapcsolatban mulasztást állapítottak meg az adóhivatal munkatársai.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.