Starbucks: hét

Megnyitotta kapuit a Starbucks Magyarország hetedik, egyben legújabb kávézója a Deák Ferenc tér és a Fashion Street sarkán.

A kávézó belső terének kialakítására két népszerű Starbucks-stílus, az artisan és a heritage jellemző. Míg az előbbi az amerikai nagyvárosi piacok hangulatát hozza el nekünk, utóbbi az első, a Seattle-i Pike Place Marketen található Starbucks kávézó kereskedelmi gyökereit idézi. A kávézó 162 négyzetméteres belső térrel, illetve egy 100 négyzetméteres terasszal várja vendégeit. Az új üzletben összesen 90 ülőhelyet alakítottak ki.

A hetedik üzlet megnyitása nem csak elhelyezkedése miatt különleges a Starbucks Magyarország számára, hanem azért is, mert idén júniusban ünneplik kétéves évfordulójukat. A vásárlók visszajelzései, illetve a folyamatosan növekvő üzletszám jól mutatja, hogy a Starbucksnak helye van a hazai kávéházi kultúrában. Az elmúlt két év alatt sikerült meghonosítani a Starbucks által képviselt értékeket, melyek a közösségben, a minőségi kávékban és az elhivatott Partnerekben rejlenek.

„Nagyon büszkék vagyunk új kávézónkra, illetve mindarra, amit az elmúlt két évben elértünk. A Starbucks Magyarország fejlődését vásárlóink elégedett visszajelzései segítik, s célunk továbbra is az, hogy a legjobbat nyújtsuk” – mondta el Szabó Orsolya, a Starbucks marketing specialistája.

2011-ben a Starbucks Magyarország 625 millió összforgalmat ért el, jelenlegi munkavállalói állománya 85 fő. Tavaly globális szinten a kávézólánc 149 000 alkalmazottat foglalkoztatott, Magyarországon az átlagos munkavállalói állomány 61 fő volt. A vállalat első hazai egysége két évvel ezelőtt nyílt meg. A 2011-es adózás utáni eredmény mínusz 218 millió forint volt, a vállalat azonban bízik benne, hogy a befektetések néhány éven belül megtérülnek, hiszen számos pozitív visszajelzés érkezik a vendégektől nap mint nap.

A hetedik Starbucks kávézó megnyitóján a jelképes szalagot ismét Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete vágta át. „Azért szeretek a Starbucks-ba járni, mert itt úgy érzed, minden lehetséges. Leülsz egy asztalhoz, szörfözöl a neten, olvasgatsz egy könyvet, és arra gondolsz, ma mit fogsz tenni, hogy jobbá tedd a világot”- mondta el.


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.