Szarvasgomba - huszonkilencmillióért

Összesen 105 ezer euróért (29 millió forint) cserélt gazdát egy 936 gramm súlyú fehér szarvasgomba egy olaszországi árverésen, amelyen összesen 13 példányt adtak el együttvéve 307 200 euróért (85 millió forint) - adta hírül az ATV.

Az értékes gombát egy Hongkongban élő dél-koreai borkritikusnő szerezte meg vasárnap az észak-olaszországi Albában, a grinzanei középkori várkastélyban tartott jótékony célú hagyományos novemberi aukción, amelyen főleg üzletemberek és sztárséfek vesznek részt.

A vevő, Jeannie Cho Lee műholdas kapcsolat útján licitált és elmondta, hogy barátaival együtt vásárolta meg a ritka szarvasgombapéldányt, amelyet egy estélyen, "a fehér szarvasgomba ünnepén" szolgálják fel, mihelyst megérkezik Hongkongba. Hangsúlyozta, hogy jótékonysági árverésről lévén szó az itteni árak "nem racionálisak".

Egy másik licitáló, Antonio Bertolotto olasz üzletember 100 ezer eurót adott két fehér szarvasgombáért, amelyek közül az egyiket XVI. Benedek pápának ajándékozza köszönetképpen legutóbbi környezetvédelmi felhívásáért, a másikat pedig Michele Ferrero nutellakirálynak, a Ferrero édességgyár vezetőjének, "egy világszerte tisztelt olasz vállalkozónak". A biogázvállalkozó hangsúlyozta, hogy a fehér szarvasgomba, a Tuber magnatum pico különösen fontos a környezetvédelem szempontjából, mert csak egészséges talajban terem.

A leghíresebb - jellegzetesen sárgásfehér színű és erősen fűszeres illatú, vastag, különösen jól emészthető - szarvasgomba kilónkénti ára 2000 és 2500 euró között ingadozik, ha az apróbb, 20 grammnál kisebb súlyú példányokról van szó. A nagyobb példányokat egyenként adják el, a legnagyobbakat pedig árveréseken értékesítik. Az előkelő éttermek csillagászati árakat is hajlandók fizetni ezekért. A gombaárrekordot is az olaszországi Toszkána tartja: három évvel ezelőtt egy másfél kilogramm súlyú gombát 223 ezer euróért adtak el.

A fehér szarvasgomba ritka kincs, gyűjtése ezért engedélyhez kötött. A gumószerű, ízletes és tápláló gomba főként a mediterrán területeken fordul elő. A gyertyán, a tölgy, a bükk, a jegenye és a mogyoróbokor gyökereivel él szimbiózisban. (forrás: ATV - képünk illusztráció)


Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.