Száz magyar bort mutatnak be a berlini Magyar Szüreten

(MTI) - Huszonkét pincészet összesen száz borát, valamint libából, kacsából és mangalicából készült termékeket mutatnak be Berlinben a Magyar Szüret nevű csütörtöki rendezvényen. A magyar borok és ételek a Német Parlamentáris Társaság adventi fogadásán debütáltak, amelyen Magyarország volt a díszvendég.

A szakmai fórumra több mint 150 kereskedőt, borszakújságírót, élelmiszeripari és gasztronómiai szakembert várnak, a berlini magyar nagykövetség csütörtök esti fogadásán pedig hétszáznál is több vendég vesz majd részt, köztük magas rangú német politikusok, diplomaták, gazdasági és társadalmi szervezetek képviselői. A fogadáson a Budapest Bár zenekar ad koncertet, az esemény védnöke Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.
A berlini magyar nagykövetség 2011-ben szervezett először szüreti napokat. A programsorozat célja a minőségi magyar bor németországi ismertségének növelése. A kiállítók neves pincészetek, az idén a badacsonyi, a villányi, a somlói és a szekszárdi borvidékről érkeznek. Hetven százalékuk a tavalyi Magyar Szüreten is bemutatkozott, és újra eljött, ami azt mutatja, hogy értékes lehetőségnek tartják a megjelenést a német fővárosban - mondta az MTI-nek Berlinben Poprády Géza, a Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára.
A magyar bor legfontosabb külföldi piaca Németország és Nagy-Britannia, és az idei rendezvény partnere az egyik legnagyobb németországi központú nemzetközi áruházlánc-üzemeltető csoport, így jó esély kínálkozik új üzleti megállapodások megkötésére is - tette hozzá.
A Magyar Szüreten az idén először a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete is részt vesz egy sor termékkel, a rendezvény fő szponzora, a legnagyobb magyar víziszárnyas-feldolgozó cég jóvoltából pedig liba és kacsa különlegességek is kerülnek az asztalra.
A berlini bemutatkozás már kedden elkezdődött a Német Parlamentáris Társaság adventi fogadásán, amelyen Izrael, Franciaország, az Egyesült Államok és Lengyelország után Magyarország volt a díszvendég.
A Berlinben működő zártkörű klub fogja össze a német szövetségi törvényhozás, a tartományi parlamentek és az Európai Parlament német képviselőit, a testületek jelenlegi és korábbi tagjait. Az exkluzív fogadáson magyar borokat és magyar alapanyagból készült ételeket szolgáltak fel a megjelent több mint hatszáz német politikusnak és meghívott vendégeiknek.
A hagyományok szerint mindig a díszvendég ország díszíti fel a társaság székházában felállított karácsonyfát, amelyet így az idén a Parádsasvárról érkezett díszek ékesítenek.
Ünnepi beszédet mondott Czukor József berlini magyar nagykövet, a diplomata egyebek között a Magyarországon 2010 óta megtett gazdasági konszolidációs lépések eredményeit emelte ki beszédében. A társaság elnöke, Heinz Riesenhuber méltatta Magyarország szerepét a határnyitásban, és Magyarország eredményes gazdasági lépéseit.
A Német Parlamentáris Társaságban a magyar gasztronómia bemutatkozása nem ért véget a fogadással, az adventi időszakban végig magyar alapanyagból készült fogások és magyaros ételek színesítik az étlapot.

Forrás: MTI


Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.