Az első Subway 1965-ben nyílt az Egyesült Államokban, a Connecticut állambeli Bridgeportban, jelenleg pedig 103 országban több mint negyvenezer étterem tartozik a lánchoz – ismertette a szakember a szegedi egység megnyitója alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Az éttermek kizárólag franchise rendszerben üzemelnek. A Subway három éve már a világ legnagyobb gyorsétteremlánca, megelőzve a McDonald's-ot – tette hozzá. A márka 2005 óta van jelen Magyarországon, a szegedi a tizennegyedik étterem az országban. Januárig még három új étterem nyílik Budapesten – tudatta a területi képviselő. A Subway folyamatosan keresi az új franchise partnereket és a megfelelő helyszíneket. A 20 és 140 négyzetméter közötti alapterületű egységek kialakítása – más gyorsétterem láncokhoz viszonyítva lényegesen alacsonyabb – 25-35 millió forintos befektetést igényel. Egy-egy üzletben 12-15 alkalmazottat foglalkoztatnak – közölte a szakember. Hozzátette: a magyarországi Subway éttermek átlagos forgalma tavaly meghaladta a 60 millió forintot.
Százra növelné magyarországi éttermei számát a Subway
(MTI) – Középtávon százra növelné magyarországi éttermei számát a Subway – közölte Sempers Katalin, a franchise rendszerben működő gyorsétteremlánc területi képviselője pénteken, Szegeden.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Legjobbak közt a magyar speciality kávé
A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben
A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében
Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.