Szekszárdi Az év pincészete

(MTI) – A szekszárdi Mészáros Pincészet lett Az év pincészete Magyarországon ebben az évben. Az ezzel járó vándordíjat, emlékérmet, oklevelet az alapító szervezetek vezetőitől Mészáros Pál, a családi vállalkozás vezetője vette át csütörtökön a Mészáros Pincészetben.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége 2002-ben alapította Az Év pincészete kitüntető címet. Olyan bortermelő gazdasági társaságok kollektív teljesítményét díjazzák az elismeréssel, amelyek az országban és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széles körű népszerűsítéséért eredményesen tevékenykednek.
Ez igen komplex, sok paramétert figyelembe vevő elismerés, amit a tízpróbához lehetne hasonlítani. Odaítélésénél figyelembe veszik a borok minősége mellett a pincészet külső megjelenését, arculatát, kapcsolatát a borászati közélettel csakúgy, mint fejlesztéseit, jelenlétét a belföldi és külföldi piacon – hangsúlyozta Horváth Csaba, a Hegyközségek Tanácsa főtitkára.
Mészáros Pál évtizedek óta foglalkozik szőlészettel, borászattal. A rendszerváltás után emelkedett 10 hektár fölé a szőlőterülete, ma pedig már több mint száz hektáron gazdálkodnak, és még 40-50 hektárról vásárolják fel a termést. Évente 10 ezer mázsa szőlőt dolgoznak fel, 7-8 ezer hektoliter bort készítenek.
A Mészáros Pincészet elsősorban hazai piacon értékesíti borait, de több országba exportálnak. Így az Egyesült Államokba, Németországba, Kínába. Tavaly közel 700 ezer palackot értékesítettek – tájékoztatott Mészáros Pál, aki azt is elmondta, hogy cégük, a Mészi Bt. 13 főnek ad munkát, illetve 20-30 idénymunkást foglalkoztat.
Országos és nemzetközi borversenyeken érmek sorát nyerték el; háromszor került ki a Mészáros Pincészetből Szekszárd város bora, amely címre eddig ötször lehetett pályázni - említett néhányat eredményeikből a borász. Két éve fejeztek be egy 550 millió forintos beruházást, gépeket korszerűsítettek, kapacitást bővítettek. Most egy újabb, 700 millió forintos beruházást – szállodaépítést – terveznek.
Mészáros Pál arra is kitért, hogy az idei várhatóan "csodaévjárat" lesz, hiszen a Merlot már most 23 cukorfokos, és a többi szőlőnél is eléri ez az érték 19-21-et.
Ács Rezső, Szekszárd alpolgármestere azt hangsúlyozta az ünnepségen, hogy a szekszárdi egy "gyönyörűen prosperáló" borvidék, hiszen azon túl, hogy a Mészáros Pincészet elnyerte Az év pincészete címet, szekszárdi lett Az Év Bortermelője, sőt Az év ifjú borásza is. (MTI)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.