Szélesebb szolgáltatás - fogyasztói nyomásra

Hét éve működik Budapesten a padthai wokbar és jelenleg hét étteremmel vannak jelen a fővárosban, most pedig fogyasztói nyomásra tovább szélesítik szolgáltatásukat. A Wolttal együttműködve elindult a padthai házhozszállítás. 

Minőség-ellenőrzés a legmagasabb fokon

Az első körben csak tesztüzemmel működő szolgáltatás már augusztus vége óta elérhető, azonban az első két hetet arra szánták, hogy a vásárlói vélemények alapján alakítsanak a rendszer működésén. Kanóczky elmondta, hogy az első időszakban fokozottan figyelik a felhasználók visszajelzéseit, és készenlétben állnak, hogy azonnal javítani tudják a szolgáltatást, ha szükséges. Ennek keretében az első 150 tesztelőnek kérdőívet is küldtek, hogy még világosabb képet kapjanak arról, hogy mi az, amit érdemes lenne még csiszolni. Jelenleg Budán érhető el a padthai házhozszállítás, azon belül pedig a Wolt kiszállítás teljes körzetében rendelhetnek a vásárlók. A házhozszállításra szánt ételek az éttermi konyhától szeparáltan készülnek: Budán külön erre a célra létesült az eddigi mellé egy új konyha részleg a Mammut padthai éttermében, ahonnan csak a házhozszállítást szolgálják ki. A tervek szerint szeptember végéig Pestre is kibővítik a szolgáltatást, ahol ugyanígy külön konyhai részleggel tervezik megoldani a házhozszállítás kiszolgálását.

A házhozszállítás mellett nem áll meg a padthai éttermek terjeszkedése sem. Hosszas előkészületeket követően hamarosan megnyílik az első vidéki helyszín Győrben, illetve a Corvin Sétányon is hamarosan új padthai wokbar várja a látogatókat.

Megszokott összetevők megszokott minőségben

A házhozszállítás során választható ételek csak kis mértékben térnek el az üzletben kapható fogásoktól: qpalacsinta és leves tekintetében a minőséget nem tudnák garantálni, így azok nem kerültek fel az online étlapra. 

 


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.