Szénmonoxid ölt az étteremben

Az étterem alagsorában eszméletlenül találták meg az 55 éves Steve Nelsont, miközben 19 vendéget kisebb-nagyobb rosszullétre panaszkodva kellett kórházba szállítani vagy a helyszínen ellátni szombaton - adta hírül a ma.hu.

A vizsgálat szerint a fűtésrendszer meghibásodása és az emiatt szivárgó szén-monoxid tehető felelőssé a tragédiába fordult mérgezésért, a menedzser később a kórházban elhunyt - számolt be a NY Daily News. A baleset a New York állambeli Long Island egyik éttermében történt. A Legal Sea Food nevű vendéglőhely vasárnap zárva maradt, a vendégek szombaton olyan gyorsan menekültek ki a helyiségből, hogy a félig elfogyasztott ételek még az asztalon maradtak.

A kétgyermekes Nelson azért ment az alagsorba, mert érezte, hogy valami gond van, és ellenőrizni akarta a csöveket. Amikor eltűnt, a helyettese, Megan Smith a keresésére indult, rövidesen ő is elájult. "Ekkor már tudtuk, hogy baj van" - mondta az egyik, neve elhallgatását kérő alkalmazott. Nelson a kórházba szállítás után szívinfarktuson esett át, életét már nem sikerült megmenteni, helyettese viszont nem lélegzett be annyit a színtelen, szagtalan mérgesgázból, hogy az végzetes legyen, a hétvégén hazaengedték őt. A könnyebb mérgezést szenvedett betegek közül tíz főt - köztük három mentőtisztet - vittek kórházba, további nyolcat a helyszínen láttak el.

Az éttermet a hatóságok csak azután engedik újra megnyitni, hogy megbizonyosodtak róla, a szivárgást sikerült teljesen megszüntetni.

Forrás: ma.hu


Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.