Szlovéniában lesz az első európai sörszökőkút

Heves vitákat követően egy szlovéniai település tanácsa zöld utat adott a formabontó építmény megvalósításának.

Egyelőre nem tudni, hogy Zalec, a 4878 lakosú, szlovén kisváros hogyan lesz képes megbirkózni a várhatóan özönvízszerű turistaáradattal, miután a tanács által jóváhagyott sörszökőkutat kisvártatva üzembe helyezik a település egyik zöldövezetében.

Az ország idegenforgalma 1985 óta folyamatosan, 2015-ben pedig éves szinten a rekordot jelentő 11 százalékkal növekedett. Az innovatív objektum beüzemelése nagy valószínűséggel még inkább felélénkíti majd az örömteli folyamatot.

Noha a hírre a hipszterek és az Y-generáció tagjai bizonyára már most csak úgy kapkodnak a Szlovéniába irányuló fapados járatokra szóló helyekért, a projekt azért komoly nézeteltéréseket gerjesztett a városatyák között.

Az ellenzők túlnyomó részét a beruházás 400 000 dolláros (átszámítva kb. 110 millió forintos) költsége aggasztja, amely szerintük kudarc esetén padlóra küldheti a kicsiny közösséget. A ráfordításoknak mindazonáltal csak a felét kell állnia a helyi adófizetőknek, a fennmaradó részt magánadományokból fedezi a városi tanács.

A szomjas világjárók a szökőkúthoz érve háromszor három deci, helyi komlóból főzött sör, illetve egy emlékbögre fejében hat eurót lesznek muszáj kipengetni az illetékeseknek.


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.