Tapas-túrán Badacsonyban

Június első hétvégéjén szervezik a badacsonyi vendéglátók első közös programjukat "Tapasok éjjel-nappal" címen.

Ennek keretében belül 10 vendéglátóhely készül ijúnius 4-5-én izgalmas falatokkal, fogásokkal.  

„Túl azon, hogy a Gasztrohegy már három éve egy valódi, egész éves balatoni szezonra optimalizált program szerepét tölti be a badacsonyi turizmusban, tökéletesen illeszkedik a megváltozott helyzethez!”, mondja Laposa Bence, a Gasztrohegy egyik alapítója az újraindulásról. 

„Pénteken és szombaton szabadon lehet bejárni a hegy legjobb vendéglátóhelyeit és kóstolni – ez alkalommal nincs bérlet, vagy vezetett túra, mindenki maga állíthatja össze a menetrendjét. Ebben segít a Gasztrohegy busz, ami a Hableány oldalából indul, így el lehet jutni a központtól távolabbi helyszínekre is", teszi hozzá Budavári Dóra, a program kommunikációs felelőse.

 

Amit kínálnak:

Hableány – Lazacpisztráng nigiri, szürkemarha wonton, mangalica tonkatsu, jakiniku mártogatós

Bonvino – Sonkás kecskesajttal töltött cukkini, colás csirkeszárnyak, csípős húsgolyók vörösboros mártásban, szarvasgombás sajtkrém, olívás bagett, sült koktélparadicsom, mini rétes, fűszeres marhahús, marinált paprika

Pláne Badacsony borterasz – Spárga vason és eper merlot félecetben • Padron paprika • Liège-i kávé

frissTerasz – Feketekagyló fehérboros raguval, friss baguette

Istvándy Birtok és Borműhely – Szürkemarha tatár Andriska kenyéren • Szőlőlevél, friss kecskesajt, fermentált medvehagyma termés • Gazpacho, mangalica szalonna

Borbatrátok Étterem – Füstölt kacsamell, arancini, rebarbara-eper, chutney

Vánkos – Vega: kovászos uborka shot, tapenad,bagette, Dahl-naan, zöldséges zabfasirt paradicsomos mártásban • Húsos: kovi ubi shot, melegen füstölt pisztrángnyárs, remoulade, csirke curry, naan, májas pite

Tölgyes Kúria – Libamáj vörösbor redukció, kalács, eper "kompót", olívás kenyér, Sorfito, saját készítésű sonkánk, szárított paradicsom, velős pirítós, fermentált zöldségek

Kisfaludy-hát Étterem – Savanyított süllőpofa, harcsa pástétom, keszeges gőzölt burger, konfitált pontytej citrom fondue

Tilia Étterem – Tatár variációk (zöldség, hal, vad)

Akik kínálják:

Hableány

Pláne Badacsony borterasz

Vánkos

Bonvino Borbár

Tölgyes Kúria

Istvándy Birtok és Borműhely

Tilia Borvendéglő

Kisfaludy-ház Étterem

frissTerasz

Borbarátok Étterem

 

 

Forrás: Turizmus Online


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.