Tizenkét magyar borászat mutatkozik be Kínában

A 2013. november 13-15. között Sanghajban első alkalommal sorra kerülő ProWine China szakvásár iránt óriási a kiállítói érdeklődés: 500 kiállító a világ minden tájáról – köztük 12 magyar borászat – mutatkozik be a kínai metropoliszban.

Huszonhat ország 500 kiállítója jelezte részvételét az első alkalommal megrendezendő ProWine China kiállításon. A legnagyobb borexportőrök (Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Argentína) mellett érkeznek kiállítók Horvátországból, Moldáviából, Mexikóból, Chileből, de még a válság sújtotta dél-európai országokból is: a portugál és a görög borászok is ott lesznek a sanghaji borkiállításon - emeli ki a Borászportál.

A borászok mellett 50 olyan kiállító is bemutatkozik, akik égetett szeszes italokat kínálnak a kínai szakmai közönségnek. Ők többek között Franciaországból, Olaszországból, Mexikóból, Oroszországból és Dél-Afrikából érkeznek.

A Borászportál információi szerint a Magyar Turizmus Zrt Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága szervezésében 12 magyar borászat egy 84 m2-es közösségi standon mutatkozik be a sanghaji borkiállításon. A legtöbb kiállító Tokaj-hegyaljáról érkezik a dél-kínai városba, de képviselteti magát a villányi, a szekszárdi, a neszmélyi és a dél-balatoni borvidék is.

A ProWein hagyományos kóstoló zónája mellett borteszt, borkóstoló, szeminárium, workshop lesz a sanghaji rendezvényen. A rendezvények közül kiemelkedik a kínai sommelier-k versenye, valamint a „sikeres értékesítés Kínában” szeminárium.

Forrás: Borászportál


Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.