A mandiner.hu oknyomozó eszmefuttatása:

A szőlőfelvásárlás nem ördögtől való dolog. (Különösen nem, ha a felvásárló nemcsak a feldolgozáskor látja a szőlőt, hanem metszéskor és a különböző zöldmunkák idején is ellenőrzi a területet. Az ilyen hozzáállás azonban elég ritka még.) Számos olyan kistermelő gazdálkodik az ország borvidékein, akinek bár vannak szőlőterületeik, bort nem palackoznak belőle. A termés ilyenkor kisebb-nagyobb felvásárlóknál landol, akik a szőlőt jellemzően súlya alapján árazzák be – így nem a minőség, hanem a mennyiség az, ami az árat alakítja, és ez a szemlélet jelenik meg a gazda szőlőjében is.

Ezért van az, hogy míg az élvonalba tartozó borászatok saját területeiken megfelelő metszéssel és zöldszürettel tőkénként csak 5-10 fürtöt hagynak a minél jobb borminőség és koncentráció érdekében, addig a mennyiségre termelő gazdáknál a húsz fürt is simán megvan egy tőkén, extrém esetekben ennél is jobban terhelik a szőlőt. Arról nem is beszélve, hogy sokan a szerves trágyát is a terroir részének gondolják, ami szintén megdobja a szőlő termését — néha még a borból is kiérezni. (a teljes írást elolvashatja az eredeti oldalon)