Tokaj Nyitány - Tizenöt pincészet borai az Ybl Palotában

A Tokaj Reneszánsz Egyesület tizenöt pincészetének borait ízlelhetik meg az idei Tokaj Nyitány sétáló kóstoló vendégei pénteken a budapesti Ybl Palotában, ahol a tokaji pezsgőkről, illetve a 2010-es aszúkról szóló, ingyenes mesterkurzusokon is részt vehetnek.

"A Tokaj Nyitányt harmadik alkalommal rendezi meg a Borjour a Tokaj Reneszánsz Egyesülettel közösen. Az előző két évhez képest jelentős változás, hogy elhatároztuk: kinyitjuk a rendezvényt, és jobban megcélozzuk a fiatalokat" - mondta el az MTI-nek Nagy Sebestyén szervező.

Mint hozzáfűzte, a Tokaj Nyitány célja, hogy a fiatalok közül minél többen megismerkednének Tokajjal, és felismerjék, hogy ez az egyedülálló borvidék nem csak az édes borokról szól, ahogy az a fejekben ma még többnyire él.

A sétáló kóstolóról ezért idén kivették az aszúkat, és szinte csak száraz borokat lehet kóstolni, egy-két könnyedebb édes tétel vagy szamorodni azért persze így is lesz - árulta el Nagy Sebestyén.

A sétáló kóstolón a Tokaj Reneszánsz mind a 15 borászatának - Barta Pince, Béres Szőlőbirtok és Pincészet, Bodvin Pincészet, Dereszla Szőlőbirtok és Pincészet, Disznókő Szőlőbirtok és Pincészet, Dobogó Pincészet, Dusóczky Pincészet, Erzsébet Pince, Füleky Pincészet, Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Patricius Borház, Samuel Tinon, Sauska-Tokaj Pincészet, Tokaj Classic és Tokaj Nobilis - mindegyike két-három tétellel vesz részt, jellemzően könnyebb, frissebb, 2012-es vagy primőr borokkal, de több standnál kóstolhatók majd a korábbi évjáratok is.

Új elem lesz a hét pincészet tételeivel meghirdetett tokaji pezsgő mesterkurzus, amelyre sikerült megnyerni előadónak a Champagne-ban is elismert szakembert, Márkus Györgyöt. "Nem akarjuk azonban az aszút sem teljesen kihagyni: a 2010-es évjárat tételeiből lesz egy mesterkurzus, de csinálunk egy külön Aszú Bárt is, fizető rendszerben" - jegyezte meg Nagy Sebestyén, hozzátéve: ennek a döntésnek köszönhetően a belépő ára is jelentősen csökkent az előző évhez képest.

Forrás: Vendég & Hotel

Forrás: MTI


Igazi borkülönlegesség volt a kínai miniszterelnök búcsúajándéka

Igazi borkülönlegesség volt a kínai miniszterelnök búcsúajándéka 

Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-pinget egy 1949-es évjáratú Tokaji Aszúval ajándékozta meg.
Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát

Űzött őz és társai - a Zazie fúziós elemeket rejtő vacsorával bővítette kínálatát 

Friss, laza és pimasz gasztronómia. Tavalyi nyitása óta ez jellemző a Bíró Dani vezette, Kopaszi-öböl partján nyitva lévő Zazie-ra.
Ki lett az ország legjobb felszolgálója?

Ki lett az ország legjobb felszolgálója? 

A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a győztes Kóródi Béla lett, a Mátészalkai Szakképzési Centrum Kállay Rudolf Szakképző Iskola diákja.
Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.