Továbbra is Tokio a topgasztronómia fővárosa

Továbbra is Tokióban van a világ legtöbb három Michelin-csillagos étterem - derült ki a japán fővárosról kedden megjelent legfrissebb kalauzból, amely ugyan a tavalyi 14 helyett csak 13 helynek ítélte oda a legmagasabb besorolást, Tokió azonban így is lekörözi a többi metropoliszt.

A távol-keleti ország fővárosa már ötödik éve szorítja maga mögé Párizst, amelynek jelenleg tíz, három Michelin-csillagos étterme van.

A tokiói Michelin-kalauz étteremlistájának élén ezúttal is a japán konyha kivételesnek ítélt szentélyei találhatók, kivételt csak két francia étterem, a Joel Robuchon és a Quintessence képez.

Az egyetlen hely, amely kiesett a háromcsillagos éttermek köréből, a tempura ételeiről híres Nanachome Kyoboshi, amelynek - legalábbis egy időre - be kell érnie két csillaggal.

A Tokiót, Jokohamát és Sonan partvidéki területeit magában foglaló 2014-es kalauzban megőrizte viszont legmagasabb besorolását Fudzsiszava város Koan nevű étterme, amely mintegy 45 kilométerre fekszik a fővárostól.

Ötvenöt a kétcsillagos éttermek száma, ez kettővel több a 2013-as évinél. Egy Michelin-csillagos helyből 175 szerepel a kötetben, vagyis ugyanannyi, mint idén.

A japán főváros és vonzáskörzete éttermeiről hét éve jelent meg az első kalauz, amely a hozzávetőleg 30 millió helyi lakos mellett a Japánba érkező turistáknak szolgál elsősorban hasznos információkkal. A Michelin világszerte 160 ezer étterem besorolását végzi el évente megjelenő kiadványaiban.

Forrás: MTI


Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében 

Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.