Továbbra is tormanagyhatalomnak számítunk

Hazánk az Európai Unió legnagyobb tormatermelője. A magyar torma jelentős része exportra megy, ahol – egyedi zamatának köszönhetően – jellemzően feldolgozóüzemek hasznosítják íz-és állagjavítóként a saját tormás készítményeikben. A hazai tormaterület nagysága azonban lehetővé teszi, hogy egész évben elérhetővé váljon itthon is friss, illetve feldolgozott formában.

Hazánkban 2021-ben közel 1267 hektár területen folyt a torma termelés, a betakarítási munkálatok októbertől egészen a következő ültetési szezon kezdetéig, azaz márciusig is eltartanak. A legfrissebb adatok alapján így az előző szezonban több mint 12 ezer tonna torma termett idehaza, amely az Európai Unió éves össztermésének közel felét teszi ki.

A torma jelentős vízigényű növény. A tavalyi aszályos idő miatt a betakarított árurizómák méretre átlagosan kisebbek lettek a vártnál, azonban szárazanyag tartalmát tekintve így is felülmúlják a külföldi fajtákat. A szakaszos betakarításnak és a tárolástechnológiának köszönhetően az újtorma betakarításáig nemcsak a hazai, hanem a teljes európai piac kiszolgálására elegendő a magyar termés. Bár a hazai felhasználás jelentős, a legtöbb tormát Németországba, Lengyelországba, az Egyesült Királyságba és Csehországba exportáljuk, jellemzően friss, lédig formában.

A torma hazánkban őshonos növény, főbb termőterületei: Hajdú-Bihar megyében, Kiskunfélegyháza, illetve Budapest környékén voltak. Mára, valószínűleg nagy kézimunka igénye miatt egyetlen termesztőkörzete maradt. Jelenleg Hajdú-Bihar megyében – Debrecentől délkeletre, Létavértes, Bagamér, Álmosd, Újléta, Vámospércs, Kokad körzetében – található a termőterület 98 százaléka, amely több száz családnak biztosít megélhetést. 

Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara / Store Insider


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.