Üdítőket hív vissza a multicég Európában

A vállalat közleményében megerősítette, hogy a visszahívás Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában értékesített termékeket érint, szállítottak Nagy-Britanniában is, de azokat már értékesítették.

A vállalat közlése szerint kisebb mennyiségben jutott a szállítmányból Franciaországba, Németországba is, de ezekben az országokban sem hívtak vissza üdítőket, írja az Euronews. Mint írják,  Coca-Colát, Fantát, Sprite-ot és Fuze teát vontak vissza a belga, holland és luxemburgi polcokról.

A magasabb klórátszintet a vállalat ghenti (Belgium) gyártóüzemében végzett rutin tesztek során fedezték fel és azóta a  legtöbb eladatlan terméket eltávolították a polcokról, és a vállalat folyamatban van a többi termék visszahívásával, áll a BBC cikkében.


Fotó: Depositphotos

Szakértők szerint a klorát akkor a vízkezelésben és az élelmiszer-feldolgozásban.használt klórtartalmú fertőtlenítőszerek használata során keletkezhetett és kerülhetett bele a termékekbe.

„A független szakértői elemzés arra a következtetésre jutott, hogy a fogyasztókra gyakorolt bármilyen kockázat nagyon alacsony”

- mondta egy szóvivő a BBC-nek, ugyakkor elmondták, hogy Nagy-Britanniában nem kaptak fogyasztói panaszokat.

A vállalat hozzátette, hogy a probléma „nagyon kis számú importált dobozt” érint, ezek gyártási kódja 328 GE és 338 GE között van, amelyet a doboz alján lehet megtalálni.

A klórát magas szintű expozíciója egészségügyi problémákat okozhat, például pajzsmirigy-problémákat, különösen gyermekek és csecsemők körében.

Caron Grazette, az NHS táplálkozási szakértője a közelmúltbeli kutatásokra hivatkozva elmondta, hogy a klórát túlzott mértékű bevitele hányingert, hányást, hasmenést okozhat, és korlátozhatja a vér oxigénfelvételének képességét.

 


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.