Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészésben hazai tulajdonú Roastar Zrt.., amelynek célközönsége a nagykereskedők, irodaházak és a HoReCa szektor vállalatai.

Az ünnepélyes megnyitón a Röast Coffee néven nyitott üzlet vezetője, Nagy-György Zoltán társaságában Vágó Csaba, a budaörsi önkormányzat kabinetvezetője vágta át a megnyitást jelképező szalagot.

Forrás:  Röast Coffee
Forrás: Röast Coffee

Mint a megnyitó alkalmával elmondták, az új márka helyszíneként azért döntött Budaörs mellett a Röast csapata, mivel a cég már meglévő, Polgárdiban található telephelye és Budapest között ideális lokáció.

Az új üzem és oktatóstúdió egyik különlegességét

a Magyarországon található egyetlen Stronghold S9X pörkölőgép adja. Ez az intelligens berendezés egyenletes pörkölést tesz lehetővé, ráadásul a működése környezetbarát és hatékony energiafelhasználású. 

A megnyitó alkalmával még elhangzott, 

olyan szakmai tapasztalat áll rendelkezésünkre itt a Röast Coffee csapaton belül, ami Magyarországon párját ritkítja, és ezt szeretnénk átadni és hazánkban hasznosítani. A fő célunk, hogy ennek révén a hazai prémium és specialtykávé-piac meghatározó kereskedői legyünk, utána pedig nemzetközi területen is öregbítsük Magyarország jó hírét

– emelte ki Nagy-György Zoltán elnök-vezérigazgató. 

A Röast Coffee csapat az új üzemben elsődlegesen

specialty és non-specialty kávékat, white label termékfejlesztést, bérpörkölést valamint oktatást kínál.

A közeljövőben a B2B partnerek számára több nyílt napot is tartanak majd, és még ebben az évben elindítják webshopukat is.

A budaörsi telephely egyedi dizájnját, illetve magának a márkának az arculatát egy fiatal magyar csapat alkotta meg, a Studio VAN.

 

 


MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának

MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának 

Május 14-én tartották a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) éves Közgyűlését a pesti Vigadó épületében található VígVarjú étteremben.
A Nagyi ízeivel ünnepel a Fakanál étterem

A Nagyi ízeivel ünnepel a Fakanál étterem 

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a patinás Fővám téri Nagycsarnokban működő Fakanál étterem, amely a napokban ünnepelte 25 éves születésnapját.
Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját

Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját  

Ismét virágzik a Kéknyelű Badacsonyban.
Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten

Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten 

Kína borászati nagyhatalmi címre tör – nem véletlenül.
A lengyel sörgyártás új trendjei

A lengyel sörgyártás új trendjei 

A lengyelországi sörgyártás az alkoholmentes sörök előállítása felé tolódik el a csökkenő alkoholfogyasztási tendenciák miatt.
Új Michelin-csillagos menü az égben

Új Michelin-csillagos menü az égben 

Az Emirates Business osztályán utazók 18 új ételt kóstolhatnak, amelyeket a Moët & Chandon válogatott pezsgőivel párosítottak.
Különös nevű győztes az idei Balaton fagyija versenyen

Különös nevű győztes az idei Balaton fagyija versenyen 

Az idei Balaton Fagyija versenyen 31 kreáció közül a veszprémi Füge Fagyizó MEKKóstollak nevű kreációját ítélték a legjobbnak.
Borünnep Szegeden

Borünnep Szegeden 

A bortermelőkhöz több mint húsz vendéglátós csatlakozik, akik sajtokat és egyéb specialitásokat is kínálnak majd a borok és pálinkák mellé.
Baj van egy dubai csokis termékkel – visszahívták a forgalomból

Baj van egy dubai csokis termékkel – visszahívták a forgalomból 

Műanyag fóliadarab lehet benne.
Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.