„Ez nem csere, inkább egy újabb álmom megvalósítása” – mesélte Viktor, amikor arról kérdeztük, mi motiválta a döntésben. „Továbbra is dolgozom majd séfként, több megkeresést is kaptam az utóbbi időben, de egyelőre még nem állapodtam meg senkivel.” – tette hozzá.

„Négy évvel ezelőtt jöttem haza Japánból, mert régóta bennem volt a vágy, hogy a külföldön és itthon szerzett tapasztalataimat átadhassam másoknak. Már a Gundelben is igyekeztem a tanítást komolyabban venni, aztán július végén jött a gondolat: mi lenne, ha kipróbálnám magam egy iskolában.”

Mint elmondta, a vendéglátásban kulcsfontosságú, hogy a gyakorlati helyekre felkészülten érkezzenek a diákok, ezért azt szeretné átadni, amit ő is elvár a fiataloktól, amikor dolgozni érkeznek egy étterem konyhájára.

„Fontosnak érzem, hogy a diákok ne csak tankönyvi tudást kapjanak, hanem azt a gyakorlatias szemléletet is, amit a vendéglátás valóban megkövetel.”

– folytatta, majd hozzátette: „Egy ételre ma már teljesen másként tekintünk, mint 15-20 éve. A diákoknak is meg kell tanulni rendszerszinten látni és értékelni az ételeket, felismerni, mitől jobb egyik a másiknál, és hogyan lehet a saját egyéniségüket egy szakmai rendszerbe illeszteni. Ebben próbálom majd őket segíteni.”

Moldován Viktor karrierje egy üzemi konyhán indult, majd dolgozott ötcsillagos szállodában, partiszerviznél, a Manna Étteremben, a Zserbó-házban és az ONYX-ban is. Több mint tizenöt évet töltött Japánban, ennek során dolgozott Hokkaidón, a Tokachi Hills-ben nyolc évig vezetett éttermet, majd Tokióban folytatta pályafutását, mielőtt hazatért volna Magyarországra és a Gundelbe.

„Japánban nagyon sokat tanultam és sokat formálódott a szemléletem is, de ami még ennél is fontosabb, hogy ott azért fogadtak el, mert azt vittem, amit itthon tanultam és csináltam. A tanítási módszerem is anyukám példájából gyökerezik. Ő tanított minket főzni, méghozzá úgy, hogy közben észre sem vettük, hogy tanulunk. Mindig csak apró segítségeket kért tőlünk – egy kanál só, vagy a zöldségek pucolása – végül mi főztük meg a húslevest. Ez a fokozatosság és az apró részletek összeillesztése nagyon megmaradt bennem, és most a diákokkal is így dolgozom. Mindehhez Japánban hozzájött egy még kulturáltabb, rendezettebb munkavégzési szemlélet. Ezek a fegyelemre és rendszerességre tanító apróságok sokat adtak hozzá a munkámhoz. Tizenöt év tapasztalat után azt érzem, Japán csak megerősített és még jobb szakemberré tett. Ezt a tudást és szemléletet szeretném most átadni a diákoknak, illetve azt, hogyan törekedjenek a minőségre és meg tudják különböztetni mi a jó, és mi nem, legyen szó akár az alapanyagokról, akár a saját hozzáállásunkról, gondolkodásunkról vagy ízekről. A lényeg, hogy mindig a valóságból induljunk ki, és azt adjuk tovább, ami tényleg értékes.”