Új rendszerben ítélik oda a "Borászok borásza" szakmai díjat

(MTI) - A Borászok borásza cím eddigi birtokosai állítják össze ettől az évtől a díj ötvenes jelöltlistáját, amelyről továbbra is a jelöltek választják meg maguk közül a díjazottat.

Az egyik legrangosabb hazai borszakmai elismerésként számon tartott díj jelöltlistáját eddig a díjat felügyelő Vinum Praemium Alapítvány kuratóriuma állította össze, amely nemrég szintén megújult - jelentette be a Borászok borásza díj alapítója.
Rókusfalvy Pál hozzáfűzte: az egyszer elnyerhető elismerésnek immár hét birtokosa van - Szentesi József, Györgykovács Imre, Kaló Imre, Légli Ottó, Szepsy István, Lőrincz György és Demeter Zoltán -, így a Borászok borászai már elegendő számban vannak ahhoz, hogy maguk állítsák össze a jelöltlistát is. A jelölők közé ezentúl minden évben csatakozik az előző díjazott is; szavazategyenlőségnél a testület korelnökének voksa számít.
Újdonság, hogy a szavazás két fordulóban zajlik majd; a nyertest a második körbe jutott öt borász közül választja ki áprilisban az ötven jelölt, akik névsora rövidesen elérhető a www.boraszokborasza.com honlapon.
További változás, hogy az elismerés kísérődíjai közül idén csak a Borászok barátja díjat adják át, melynek jelöltjei Alkonyi László borszakíró; Ambrus Lajos József Attila-díjas író, szőlőbirtokos; Bányai Gábor Botond, a Borigo főszerkesztője; Isabelle Legeron Master of Wine, a Travel Channel műsorvezetője és Mészáros Gabriella, a Borkollégium oktatási központ vezetője.

Forrás: MTI


Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől

Jég veled – búcsú az idei cseresznyetermés jórészétől 

Idén luxuscikk lehet a cseresznye és az őszibarack is.
Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris

Piacformáló tranzakció a hazai gasztronómiában – mostantól a Chef Marketé a Culinaris 

A tranzakció értelmében a Culinaris Wholesale Kft. kereskedelmi tevékenységét teljes egészében a Chef Market Zrt. veszi át.
MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának

MVI-közgyűlés: ez évi programterv és elismerések a szakmának 

Május 14-én tartották a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) éves Közgyűlését a pesti Vigadó épületében található VígVarjú étteremben.
A Nagyi ízeivel ünnepel a Fakanál étterem

A Nagyi ízeivel ünnepel a Fakanál étterem 

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a patinás Fővám téri Nagycsarnokban működő Fakanál étterem, amely a napokban ünnepelte 25 éves születésnapját.
Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját

Május végén rendezik az év legnagyobb Kéknyelű kóstolóját  

Ismét virágzik a Kéknyelű Badacsonyban.
Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten

Meglepő és tanulságos – kínai borok kóstolója Budapesten 

Kína borászati nagyhatalmi címre tör – nem véletlenül.
A lengyel sörgyártás új trendjei

A lengyel sörgyártás új trendjei 

A lengyelországi sörgyártás az alkoholmentes sörök előállítása felé tolódik el a csökkenő alkoholfogyasztási tendenciák miatt.
Új Michelin-csillagos menü az égben

Új Michelin-csillagos menü az égben 

Az Emirates Business osztályán utazók 18 új ételt kóstolhatnak, amelyeket a Moët & Chandon válogatott pezsgőivel párosítottak.
Különös nevű győztes az idei Balaton fagyija versenyen

Különös nevű győztes az idei Balaton fagyija versenyen 

Az idei Balaton Fagyija versenyen 31 kreáció közül a veszprémi Füge Fagyizó MEKKóstollak nevű kreációját ítélték a legjobbnak.
Borünnep Szegeden

Borünnep Szegeden 

A bortermelőkhöz több mint húsz vendéglátós csatlakozik, akik sajtokat és egyéb specialitásokat is kínálnak majd a borok és pálinkák mellé.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.