Az Olaszrizling október programsorozat keretében megrendezett Nagy olaszrizling kóstolón kiállító borászok kétharmada érkezett a balatoni régióból, ez is bizonyítja,
hogy Magyarország legelterjedtebb szőlőfajtájának termesztésében a Balaton mennyire meghatározó - mondta el a szombati budapesti kóstolón megtett közös bejelentés után Kardos Gábor, a Badacsonyi Kör ügyvivője.
Emlékeztetett: a régió jelenleg öt különálló borvidékre van osztva, ami megnehezíti az egységes fellépést. Egyes borvidékeken belül már létrejöttek közös szerveződések, mint a Badacsonyi Kör, a VSOP vagy a Csopaki Kódex, de közös szervezet eddig nem létezett.
A Balatoni Kör szervezésében részt vevő borászok közölték, céljaik között szerepel többi között az első olyan nemzetközi olaszrizlingverseny létrehozása, amelyre csak ennek a fajtának a borait lehetne nevezni, és egy új, közös logó megterveztetése az olaszrizlingből készült borok számára.
Kardos Gábor elmondása szerint még nem született döntés arról, hogy a somlói borvidék termelőit bevegyék-e az összefogásba.
Új szerveződés fogja össze a balatoni borászokat
(MTI) - Balatoni Kör néven alakítanak a Balaton menti borvidékeket összefogó szervezetet a régió vezető pincészetei.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Legjobbak közt a magyar speciality kávé
A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben
A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében
Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.