A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt fővédnökségével meghirdetett rendezvény kiállítói listájának összeállítása a hétvégén zárul le - közölte a fesztivál szerdai sajtótájékoztatóján Ferenc Vilmos főszervező.
Mint elmondta, eddig 15 sajtműhely és sajtkészítő - többek között a Cserpes, a Garabonciás, Kiss Ferenc vagy a csermajori iskola - jelentkezett 150 sajttal, valamint csaknem 80 borászat - például a Takler, a Vesztergombi, a Bock, Günzer Tamás, Günzer Zoltán, a Kvassay, a Thummerer, a Varsányi, a Taschner, a Pántlika Borház, a Bujdosó, a Garamvári vagy a Tokajicum - mintegy 200 újborral, köztük kereskedelmi forgalomban nem kapható tételekkel.
A fesztivált megelőző borverseny zsűrijének örökös elnöke Kállai Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke, mellette hagyományosan fiatal, de már nagy szakmai tapasztalattal rendelkező borászok vesznek részt a bírálatban. A fesztivál tíz legjobb bora idén a magyar olimpikonok újbora címet is elnyeri - tette hozzá a főszervező.
Ferenc Vilmos elmondta, hogy a 2000 forintos belépő tartalmaz egy kóstolópoharat, valamint 10-10 bor és sajt kóstolását lehetővé tévő kóstolójegyet is.
A fesztivál bevételének egy részét a szervezők Bakonyi Károly szőlőnemesítő szobrának felállításához ajánlják fel.
Újbor- és sajtfesztivál a Vajdahunyadvárban
(MTI) - A magyar olimpikonok előtt tiszteleg a 9. Magyarországi Újbor- és Sajtfesztivál, amely csaknem 80 bortermelő és 15 sajtkészítő termékeivel várja a közönséget november 24-én és 25-én a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.