Újra igényelhető támogatás borászok számára

Augusztus 15-én 8 órától forráskimerülésig, de legkésőbb 2013. október 18-án 18 óráig lehetőség nyílik az Irányító Hatóság által közleményben közzétett kertészeti gépek és technológiai berendezések beszerzésére irányuló támogatási kérelmek benyújtására a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Az MVH önellenőrzési lista közzétételével segíti a hiánytalan kérelembenyújtást.

A támogatás célja a kertészeti ágazat technológiai színvonalának javítása érdekében környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek és technológiai berendezések beszerzése.

A támogatási kérelmeket kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. Tekintettel arra, hogy a kérelmek benyújtását követően annak módosítására, illetve hiánypótlásra nincs lehetőség, felhívjuk a figyelmet a hamarosan megjelenő vonatkozó MVH közlemény mellékletében szereplő önellenőrzési lista használatára, melynek segítségével a gazdálkodó meggyőződhet arról, hogy az összes szükséges dokumentumot csatolta a kérelméhez.

A kisértékű és a nagyértékű beszerzésekre vonatkozó támogatási kérelmeket az MVH két külön benyújtási sorrend alapján bírálja el.

A támogatási feltételekkel kapcsolatos részletes tájékoztatás a 62/2013. (VII. 24.) VM rendeletben olvasható. A benyújtáshoz szükséges további információkat tartalmazó MVH közlemény hamarosan megjelenik a Hivatal honlapján (www.mvh.gov.hu).


Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.