Újra jön a Panyolafeszt - pálinka és pihenés

Immáron XVII. alkalommal kínál a település olyan életre szóló élményeket, amelyekre mindig szívesen emlékeznek és évről évre visszajárnak a vendégek, hogy feltöltődve térjenek haza.

A XVII.PanyolaFeszt idei programsorozata megannyi újdonsággal várja az érdeklődőket. Az esemény már csütörtökön elindul. A mozi kedvelői különleges vetítésen vehetnek részt a 0. napon. Az Uránia Nemzeti Filmszínház Utazó Mozi programján a Toldi c. mozifilmet nézhetik meg ingyenesen a fesztiváltéren.

A péntek a táncé, a népzenéé és a hagyományoké - A 45 éves Szatmár Táncegyüttes igazi csemegét kínál, a formációt a Bakator Zenekar kíséri. Az estét továbbá a Cimbaliband, Fabók Mancsi Színháza és a Parno Graszt produkciói színesítik.

A szombat még több és még színesebb programot ígér. Aki szereti a sportot és két keréken szeretné a beregi tájat bejárni, a Középkori Templomok Útja Egyesület 71-km-es körtúráját teheti meg. Menet közben a beregi tájat és történeti emlékeit, páratlan épített örökségeit fedezhetik fel pl. Tákoson, Csarodán, Tarpán. Aki nem pattan két kerékre, azokat a Tisza-parton fergeteges palaj-party várja. A víz, a természet szerelmeseinek a Prima Volta zenekar biztosítja a muzsikát tutajról. A Kultúrpajtában a szombat gyermekprogramokkal indul, délután pedig a Fonogram-díjas Veronaki Zenekar és a Gombóc Együttes ígér remek hangulatot a kicsiknek. Délutántól koncertek várják a fesztiválozókat – fellépnek többek között: The Sharonz, a Cifra Banda, a Zuboly, a Three Roses formációja latin tangómuzsikát játszik, az estét pedig a Rézeleje Fanfárosok zenekar táncháza zárja. A színházat kedvelők a rozsályi Hajnalpelika Kisszínpad parasztkomédiáján derülhetnek. Egyéb érdekességek is találhatók a programok között, mint például a Beregi Múzeum “Trendi Beregi – A beregi keresztszemes a középpontban” divatbemutatója, vagy Lelkész vagy ember? - A lelkész is ember – Farmeros lelkészek beszélgetése és az Orgonák Éjszakája eseményei, a Szatmári Alkotótábor festményei, kézimunka kiállítás panyolai alkotóktól, MakroVirágok – Balkánszky Viktor fotókiállítása, a Sóstói Múzeumfalu interaktív vándortárlata: Ne huncutkodjatok, fonjatok!

„Minden esztendőben izgatottan várjuk a fesztivált. Szeretnénk, ha Szatmár kulturális értékeit megismernék, élményeiket hazavinnék vendégeink és ha pár napra is, de megtapasztalják, Panyolára mindig hazatér az ember” - mondta Muhari Zoltán, Panyola polgármestere, az esemény főszervezője. „A település megtelik élettel, az ország nyugati feléből, a fővárosból, New Yorkból, Olaszországból is érkeznek hozzánk, kinyílnak a porták és mindenki megtalálja a kedvére való programot. Olyan családok járnak vissza, akik eleinte babakocsival tolták a gyermekeket. Ezek a családok ma már a tinédzser gyermekeikkel közösen szórakoznak nálunk. Generációk nőttek fel eseményünkön, amelyre büszkék vagyunk és kihagyhatatlan élménynek élik meg minden esztendőben fesztiválunkat. Más településen nyaraló falusi szálláshelyekről is várjuk a turistákat programjainkra."

Idén is lesznek lovasok, íjászok, kreatív kézműves programok, a Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesület kézműves alkotói, a Csupa-Csoda Vándorjátszótér, gasztronómiai élmények, a Panyolium aszaló manufaktúra kóstolói, a Panyolai Szilvórium Zrt. vezetett főzdelátogatásai, borkóstoló a tarpai Delelő Családi Pincészettel. Vasárnap hálaadó istentisztelettel zárjuk a rendezvénysorozatot, amelyet a hagyományokhoz híven komolyzenei koncert kísér, a Zeneakadémia fiatal növendéke kínál feledhetetlen zenei élményt zongorajátékával.

Forrás: PanyolaFeszt / Turizmus Online


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.