Újra nyitva a Budai Vár egyik történelmi kisvendéglője

A Fekete Holló Kisvendéglőről van szó, amelyet üzemeltetői elmondása szerint igazi budavári kisvendéglőként nyitnak meg ismét, elsősorban a a helyieket megcélozva, finom és hétköznapi fogásokkal várva őket.

A Fekete Holló Kisvendéglő a történelmi Budapest szívében, a Budai Vár egyik leghangulatosabb utcájában, az Országház utca 10. alatt volt korábban is, és itt nyitott ismét újra. Hagyományos magyar éttermi vonalat képvisel a hozzánk eljuttatott közleményük szerint.

 

Az étlapon például olyan ételek szerepelnek, mint a májgaluska leves, a frissen kirántott húsok, főzelékek, sztrapacska, vagy a lecsó. Csapolt és üveges sörök és széleskörű fröccs kínálat teszi lazává az éttermet, mindennapi kedvencünkké, jó időben tágas terasszal.

 

Az Országház utca 10. szám alatt már 1930-ban vendéglő állt, Alpek Pál vendéglős nyitott itt nagyon fiatalon, már 20 évesen éttermet. Az 1960-as években Fekete Hollóként nyitott újra, a helyiek nagy örömére. Ahogy egy korabeli írásban olvashatjuk: „Boltíves, hűvös ivója, kézzel írott étlapja és Rózsi néni, a vöröshajú szakácsnő egyaránt a régi várbeli kiskocsmák hangulatát képezi. Közönsége főleg öreg várbéliekből és vízivárosiakból, meg ifjú egyetemistákból verbuválódik; nyáron kiteszik az apró asztalokat az Országház utcára és a leánderes teraszon jó bor mellett vitatkoznak a múltról és a jövőről. A Fekete Holló legnépszerűbb fogása a halászlé és a pörkölt mellett a göngyölt hátszín hulló módon, de sokan járnak ide a Duna túlsó partjáról is, hogy megkóstolják Rózsi néni híres túrós gombócát is.”  

A helyiek törzshelye volt régebben, és remélik, hogy ez a továbbiakban is így lesz: az 1.kerületi lakosok és az 1.kerületben dolgozók 25 százalék kedvezményben részesülnek.

 

Forrás: Turizmus Online


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.