Van olyan, amikor az adventi csokinaptárból hiányzik a csoki

Nem, nem a gyártó trehánysága miatt, nem is azért, mert valaki kilopkodta belőle - egész más történt a Tony's Chocolonely elnevésű gyártó esetében.

A Ladbible portál bejegyzése szerint  a Tony's Chocolonely nevezetű gyártónak december 8-án azzal kellett szembesülnie, hogy ellepték email-fiókjait a panaszlevelek. Az ok az volt, hogy a cég adventi kalendáriumaiban a december 8-i  ablak mögött nem volt csoki. Kiderült, hogy nem csak úgy kimaradt egy-egy termékből, szó sem volt emberi mulasztásról, írja a 24.hu portál.

Oktató szándék vezette őket

A gyártónál szinte már várhatták a felháborodott reakciókat, mert szinte azonnal reagáltak, elmagyarázva saját edukatív szándékukat. Ugyani az egyenlőtlenül elosztott csokoládékkal a világban uralkodó egyenlőtlenségekre és igazságtalanságokra akarták felhívni a figyelmet.

Boldog nyolcadikát!, írták az üresen hagyott ablakba, majd így folytatták: Észrevettétek, hogy valami ma nem stimmel a naptárral? Igen, üres.. És miért? Mert meg akarjuk mutatni, hogyan működik a csokoládéipar – ami egy megosztott és egyenlőtlenséggel teli iparág, olvasható a cég Twitterén.

 

Gyalázatos gyerekmunka

Később azt is kifejtették, hogy Ghánában és Elefántcsonparton legkevesebb 1,5 millió gyerek dolgozik illegális keretek között, mert túl kevés pénzt fizetnek az importőrök a kakaóért, és ez szerintük nagyon nincs rendben. Ezt akarták szimbolizálni azzal, hogy a szokásostól eltérően egyenlőtlenül osztják el a csokoládékat a kalendáriumban. Így maradt üresen a nyolcadika, miközben a kilences ablak alatt például két csokoládé is található, hasonlóan a huszonnégyessel.

Hiába azonban a jó szándék, nem mindenki tetszését nyerte el a tanmese. Több szülő is írta, hogy ez mind szép és jó, de ez még nem teszi meg nem történtté a gyerekek kiakadását, egy nő például azt írta, a gyereke sírva fakadt, amikor nem talált csokit a naptárban. A cég itt is reagált, elnézést kértek a családtól, kifejtve, hogy talán tényleg nem a legkörültekintőbben jártak el, nem gondoltak például arra, miként reagálhatnak a speciális nevelési igényű gyerekek.

Mindenesetre a cég őszinte, emberközpontú hozzáállása sokak rokonszenvét elnyerte, így többen a kezdeti harag után könnyen túlléptek azon, hogy nem volt csoki a naptárban december 8-án.

 

Forrás: Ladbible / 24.hu


Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.
Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban

Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban 

Magyar agrár-és élelmiszeripari termékek mutatkoztak be Ázsia legjelentősebb nemzetközi kiállításán.
Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket

Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket 

Az elmúlt száz év legnagyobb gyümölcskáráról számolnak be a cseh gyümölcstermesztők. A károkat az elmúlt napok fagyos időjárása okozta.
Egy napra Budapestre költözik Hollywood

Egy napra Budapestre költözik Hollywood 

Wolfgang Puck Budapestre hozza a nemzetközi filmipar legnagyobb gálájának hangulatát.
Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton

Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton 

Ahol leülsz a barátokkal találkozni egy közös program előtt, aztán onnan nem indulsz tovább.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.