Vége a türelmi időszaknak

Séfek, állatvédők és ínyencek csatáznak Kaliforniában, ahol július elsejével száműzték az éttermekből a libamájat. A tilalom előtti hetekben duplájára ugrott az exkluzív étel ára, néhány mesterszakács halálos fenyegetéseket kapott, és mindenki – meggyőződése szerint – ünnepelte vagy ostorozta a jogszabályt, amelyet még a korábbi kormányzó, Arnold Schwarzenegger látott el a kézjegyével - írja a Népszabadság.

Az Egyesült Államokban mindössze néhány farmon folyik csak libamájtermelés, foglalkozzanak inkább a nagyüzemi állattartás sokkal súlyosabb problémáival – vágnak vissza a kifinomult gasztronómia követői - írja a Népszabadság.

Míg az állatvédő aktivisták kulináris polgári engedetlenségi mozgalmat helyeztek kilátásba, kevésnek találva az 1000 dolláros bírságot, a gourmet-k azzal érvelnek, hogy az Egyesült Államokban mindössze néhány farmon folyik csak libamájtermelés, foglalkozzanak inkább a nagyüzemi állattartás sokkal súlyosabb problémáival.

A Népszabadság cikke kiemeli, hogy a nagyvárosok közül Chicagóban próbálkoztak már a libamáj „kiűzésével”, de a 2006-ban életbe lépő szabályt 2008-ban hatályon kívül helyezték. Maine államban pedig kidolgozták ugyan a kényszeretetéses termelést tiltólistára helyező tervezetet, ám ezt 2009-ben végleg likvidálták az ellenérdekeltek.

A teljes cikket az eredeti oldalon olvashatja.


Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait

Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait 

Idén bemutatják Budapest Bornegyedének gazdag hagyományait, művészeti értékeit és a pezsgő- és borkultúra új irányvonalait.
Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja

Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja 

Sok minden kiderült az egyik vendéglátással, rendezvényszervezéssel és hotelüzemeltetéssel foglalkozó cég megbízására  2024 őszén elkészült kutatásból.
Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.
Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől

Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől 

Immár hivatalosan is bejelentették: végleg eltűnik Magyarországról a Tupperware – az az amerikai cég, amelynek neve egybeforrt a konyhai műanyag tárolódobozokkal.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.