A zárt ülés szükségességét Tiffán Zsolt (Fidesz), az albizottság alelnöke az MTI-nek azzal indokolta, hogy így tárgyszerűbb szakmai vitát lehetett lefolytatni a törvényjavaslatról.
Az albizottság elnöke hozzáfűzte: a cél az, hogy az elmúlt évtized első felében elfogadott korábbi bortörvény módosításával a gazdák egyszerűbb adatszolgáltatási rendszerben, egyszerűbb adminisztrációval és hatékonyabban dolgozhatnak a továbbiakban.
Kiemelte: a törvényjavaslat egyik fontos eleme, hogy a tervek szerint az ültetvénytelepítési és a kivágási jogok is a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) a hegyközségekhez kerülnének, így felgyorsítva az adminisztrációt, hatékonyabbá téve mind a telepítési, mind a kivágási jogok alkalmazását.
Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára elmondta: a szaktárca előterjesztése alapján tovább folyik a bortörvény kerettörvénnyé alakítása. Ez azt jelenti, hogy azok a szabályok kerülnek ki majd - várhatóan a mostani törvényjavaslattal - a módosított törvényből, amelyek már vagy az uniós jog alapján szabályozottak, vagy az elmúlt évek alatt okafogyottá váltak.
Jelentős változásnak ítélte a főtitkár, hogy ismét a hegybíró lesz a kivágás és az újratelepítés intézője, hogy helyben lehessen intézni ezeket az ügyeket. Mindez pedig a termelő számara kisebb költséggel és fáradsággal jár - hangsúlyozta. (MTI)
Zárt ülésen tárgyaltak a bortörvényről
(MTI) - Zárt ülésen tárgyaltak kedden országgyűlési képviselők, a szakmai szervezetek vezetői, valamint a téma szakértői és a Vidékfejlesztési Minisztérium szakemberei a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló törvényt módosító törvényjavaslatról az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Szőlészeti és borászati albizottságának ülésén.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.