Hotel
Tízmilliárdokat követel a körmendi polgármester
Panaszt tesz az Európai Uniónál a Körmend polgármestere, mert nem kapott pénzt a helyi kastély felújítására és konferenciateremmel, illetve termálfürdővel, szállodával való kibővítésére.
Nem eladók az állami üdülők
Minden üdülő állami tulajdonban marad, legfeljebb egy részük üzemeltetését magáncégekre bízzák - hangsúlyozta a kormányszóvivő. Az MNV a részletekről egyelőre hallgat.
Luxushotelt igazgat az első fokon elítélt Baumag-vezér
A Baumag-perben Balázs László elsőrendű vádlott 7 év szabadságvesztést, 9 év közügyektől eltiltást és 9 millió forint pénz-mellékbüntetést kapott a Fővárosi Bíróságon a múlt héten kihirdetett első fokú ítélet szerint.
Marad a Bakony Hotel igazgatója
Meghosszabbították Sebe István igazgatói megbízatását a bakonybéli Bakony Hotelben.
A Mellow Mood Group bővítette együttműködését a WORLDHOTELS-el
A történet még 2008-ban kezdődött, amikor a Mellow Mood Group elsőként a 2010 végén nyíló, 5-csillagos Buddha Bar Hotel Budapest Klotild Palace-ra kötött megállapodást a WORLDHOTELS-el. A világszintű szervezet Deluxe Brandjéhez csatlakozó luxushotel nemcsak minőségi, de megkülönböztetett szolgáltatást nyújt majd, így szinte automatikus volt, hogy ennek az elsőrendű szállodai egyesületnek a tagjává avanzsáljon. A magyar Buddha Bar Hotel Budapest Klotild Palace lesz a világ második, ehhez a világmárkához tartozó luxus szálláshelye.
Piacra dobnak huszonkilenc állami üdülőt
A kormány nem akar évente egymilliárd forintot költeni a szállodák üzemeltetésére, inkább túlad rajtuk. A nyertesekről már csak a választások után döntenek.
A Mellow Mood Group bővítette együttműködését a WORLDHOTELS-szel
A Mellow Mood Groupnak a továbbiakban is célja, hogy olyan szállodákkal lépjen fel az idegenforgalom piacán, melyek valamilyen tekintetben különlegesnek számítanak. Ennek köszönhetően a cégcsoport újabb 4 szállodára írta alá a szerződést a WORLDHOTELS-szel.
Új Hilton márka debütál Görögországban
A 2010 májusában Kos szigetén nyíló Doubletree by Hilton a nemzetközi cég első Doubletree háza lesz Görögországban, egyben pedig az ország második Hilton szállodája az 508 szobás Hilton Athens után.
Eger: hotelek, panziók ünnepi fényben
Immár harmadik alkalommal hirdette meg az egri önkormányzat, a Városvédők Egyesülete, az Egri Lokálpatrióta Egylet és az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Zrt. Az Eger ünnepi fényei című pályázatot.
Újra nyitva Erdély jégszállója
A fogarasi havasokban kétezer méteres tengerszint feletti magasságban öt éve minden télen jégszálloda várja a kuriózumok kedvelőit. Bár az idén a kedvezőtlen időjárás miatt késett a megépítése, december végére elkészült a 650 négyzetméter alapterületű, tízszobás, jégszobrokkal díszített szálloda.
Zajadóval büntetnék a szórakozóhelyeket
Különleges „zajadót” kell fizetniük a nagyváradi vendéglők, bárok és egyéb, szeszes italt forgalmazó szórakozóhelyek tulajdonosainak, akik késő este is működtetni kívánják egységeiket – döntött a nagyváradi városi önkormányzat.
Elbocsátásokkal járt a turizmus visszaesése
Késő ősszel is folytatódott a hazai szállodapiacot sújtó visszaesés: a januártól novemberig tartó időszakban a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek, illetve vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának értékétől – derül ki a KSH mai adataiból. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 10 százalékkal mérséklődött - adta hírül a Napi Gazdaság.
Májusban nyit a pécsi Corso Hotel
Pécs új, négycsillagos szállodája tavasszal nyitja meg kapuit. Az értékesítés már megkezdődött.
Bezár a Chateau Visz?
Alig másfél évvel az ünnepélyes átadás után - a tulajdonosokhoz közel álló szakemberektől származó körökben a minap elterjedt a hír: Tolvaly Ferenc bezárja tulajdonát, a Somogy megyei Chateau Visz kastélyszállót.
Májusban nyit a pécsi Corso Hotel
Pécs új, négycsillagos szállodája tavasszal nyitja meg kapuit. Az értékesítés már megkezdődött.
Újra nyitva a fogarasi Jégszálló
A fogarasi havasokban kétezer méteres tengerszint feletti magasságban öt éve minden télen jogszálloda várja a kuriózumok kedvelőit. Bár az idén a kedvezőtlen időjárás miatt késett a megépítése, december végére elkészült a 650 négyzetméter alapterületű, tízszobás, jégszobrokkal díszített szálloda.
Szállodai bejáratot tört be egy olasz férfi Nagykanizsán
Negyedmillió forintos kárt okozott egy olasz férfi Nagykanizsán, amikor csütörtök hajnalban kiütötte egy szálloda bejárati üvegportálját - közölte az MTI-vel a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Csalódást okozott a balatoni szilveszter
Jóllehet nagy volt a készülődés és programokban sem volt hiány, az előzetes adatok alapján úgy tűnik, a dunántúli szállásadók és vendéglátók döntő többségének csalódást okozott az év vége. A Napi Gazdaság által megkérdezett szakemberek szerint ennek a gazdasági válságon túl elsősorban az időjárás volt az oka.
Átmenetileg bezárt és üzemeltetőt vált a Wellness Hotel Kalocsa
Napok óta nem lehet elérni telefonon a néhány éve felújított, négycsillagos Wellness Hotel Kalocsát.
Szálloda lesz a vár mellett?
Mégis megépülhet a szálloda Várpaolota központjában, a város előrehaladott tárgyalásokat folytat a korábbi beruházóval – írta meg a Napló.
Hotel-irodaház épülhet a Hotel Ibis Váci Út helyén
A budapesti Váci és Dózsa György út kereszteződésében álló egykori Volga hotel, ma Hotel Ibis Váci Út helyén hamarosan szállodát is magában foglaló modern irodaház épülhet?
Átmenetileg bezárt és üzemeltetőt vált a Wellness Hotel Kalocsa
Napok óta nem lehet elérni telefonon a néhány éve felújított, négycsillagos Wellness Hotel Kalocsát.
Francia az Év Európai Top Kempingje 2009-ben
2009-ben a Valont-d'Arc-béli Nature Parc L'Ardéchois kemping nyerte a Campinglife Az Év Európai Top Kempingje címét. Az Európa-szerte kempingező vendégek szavazatai alapján 9,71 értéket kapott a francia Ardeche régióban található kemping.
Személycsere Hőgyészen
Január 1-től új munkatárs vette át Busa Zoltán, értékesítési munkatárs helyét a hőgyészi Gróf Apponyi Kastélyszállóban.
Kigyulladt a zalakarosi Hotel Karos Spa
Kigyulladt a zalakarosi Hotel Karos Spa apartmanszállója hétfő éjjel 11 óra után. A lángokat hajnali fél hat körül sikerült megfékezniük a tűzoltóknak, amelyek négy városból érkeztek a helyszínre.
A Kreml konyháján 2009-ben jött csak el a peresztrojka
A Kreml konyháján nagy változások mentek végbe tavaly: a kombinát élére Igor Buharov neves vendéglős, az Orosz Vendéglősök és Szállodások Szövetségének elnöke került, aki nagy hangsúlyt fektet az egészséges táplálkozásra, és némileg hasonlatosabbá tette az európaihoz a Kreml konyháját.
Kisebb lesz a szálloda
150 szoba helyett csak 120 szobája lesz a Szent István térre épülő szállodának Miskolcon.
Kigyulladt a zalakarosi Hotel Karos Spa
Kigyulladt a zalakarosi Hotel Karos Spa apartmanszállója hétfő éjjel 11 óra után. A lángokat hajnali fél hat körül sikerült megfékezniük a tűzoltóknak, amelyek négy városból érkeztek a helyszínre.
Szállodatüzek Magyarországon
Kigyulladt a zalakarosi Hotel Karos Spa apartmanszállója keddre virradó éjjel. Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása az utóbbi 5 évben történt hasonló tűzesetekről:
Kisebb lesz a szálloda
150 szoba helyett csak 120 szobája lesz a Szent István térre épülő szállodának Miskolcon.
Átadták a világ legmagasabb épületét
Luxuslakások és irodák mellett egy Giorgio Armani tervezte hotel is helyett kapott a világ legmagasabb épületében, melyet hétfőn este adnak át Dubajban.
Szállodának ütközött egy vonat Helsinkiben
Egy utasok nélküli személyvonat túlfutott hétfőn a helsinki pályaudvaron és szállodának ütközött, de csupán anyagi kár keletkezett.
Új ötcsillagos családi hotel nyílt Hurghadán
Az Egyiptomban 20 éve hoteleket üzemeltető The Three Corners belga szállodalánc megnyitotta az ötcsillagos Sunny Beach Resort-ot Hurghadán.
Három budapesti szálloda a Times toplistáján
A Times összeállított egy 40-es listát a világ legjobb jövőre nyíló szállodáiból. Meglepő módon három budapesti is szerepel rajta – írta az Urbanista.
Három budapesti szálloda a Times negyvenes listáján
A Times összeállított egy 40-es listát a világ legjobb jövőre nyíló szállodáiból. Meglepő módon három budapesti is szerepel rajta – írta az Urbanista.
2010 a konferenciaturizmus éve lehet
A legtöbb szállodában teltház lesz szilveszterkor, és idén karácsonykor is több volt a hotelvendég, mint tavaly. Ennek dacára 2009-ben jelentős veszteséget szenvedett el a szállodaipar, és fellendülésre is csak 2011-ben lehet számítani - mondta az InfoRádiónak a Magyar Turizmus Zrt. elnöke.
Földcsuszamlás vitte el a szállodát
Földcsuszamlás sodort el egy kis szállodát pénteken a brazíliai Ilha Grande üdülőhelyen, és legalább tíz embert megölt - közölték a hatóságok.
Elkezdődött az Aranysas Szálloda építése
A Patrícius Hotel Kft. Úgyvezető Igazgatója, - Lipcsey György - hivatalosan tájékoztatta Májer János polgármestert, hogy a Patrícius Hotel Kft ?009. december 7-én elkezdte Tokajban a szálloda építését - adta hírül a Tokaji Hírek.
Franciaországban is lesznek ötcsillagos szállodák
A nemzetközi normákhoz igazítják a francia szállodák minősítését, így ezentúl a turisták által a világ egyik leglátogatottabb országában is lesz ötcsillagos szálloda, az 1986 óta érvényes törvény ugyanis eddig maximum a négy csillagot tette lehetővé. A hétfőn megjelent kormányrendeletnek nem minden szállodás örül, az új minősítés megszerzéséhez ugyanis várhatóan tetemes beruházást kell végrehajtaniuk, ráadásul a minősítési eljárást öt évente meg kell ismételni - tudósította az Info Rádiót S. Ráduly János Franciaországból.
Kigyulladt londoni szálloda
Kigyulladt egy tízszintes szálloda szombat reggel a brit fővárosban, Londonban, a vendégeket kimenekítették.
Négycsillagos lett a Hunguest Hotel Palota Lillafüreden
A lillafüredi, korábban még háromcsillagos superior kategóriában üzemelő Hunguest Hotel Palota szobáinak és közösségi tereinek felújítása, a wellness részleg területének megnövelése és szolgáltatásainak kibővítése, valamint négy új szobaegység kialakítása után a szálloda besorolása egy kategóriával feljebb, a négycsillagos osztályba került.
Négycsillagos lett a Hunguest Hotel Palota Lillafüreden
A lillafüredi, korábban még háromcsillagos superior kategóriában üzemelő Hunguest Hotel Palota szobáinak és közösségi tereinek felújítása, a wellness részleg területének megnövelése és szolgáltatásainak kibővítése, valamint négy új szobaegység kialakítása után a szálloda besorolása egy kategóriával feljebb, a négycsillagos osztályba került.
600 szobás szálloda és élménypark épül Gyálon
Közép-európai rekorder lehet Gyál: a Budapesthez fizikailag is hozzáragadt, ám már több, mint 10 éve városként működő település határában óriási élményparkot, 600 szobás szállodát, konferenciaközpontot, üzleteket tervez egy beruházó csoport, amely szerint "minden képzeletet felülmúl" majd a komplexum, s nem lesz párja térségünkben.
Kempinskiről Kempinskire
Lehet egyedül is boldogulni, de minek? Veti fel – teljesen jogosan – a kérdést a Kempinski-csoport, amelynek magyarországi tagja, a Kempinski Hotel Corvinus Budapest is csatlakozott ahhoz a központi kezdeményezéshez, amely ezentúl összefogja a hotellánc közép-európai tagjait.
Kempinskiről Kempinskire
Lehet egyedül is boldogulni, de minek? Veti fel – teljesen jogosan – a kérdést a Kempinski-csoport, amelynek magyarországi tagja, a Kempinski Hotel Corvinus Budapest is csatlakozott ahhoz a központi kezdeményezéshez, amely ezentúl összefogja a hotellánc közép-európai tagjait.
Sportszálló és aquapark épül Kozármislenyben
Magánbefektető bevonásával – egy külföldi magánszemély segítségével – sportszállót, uszodát, és élményfürdőt (aquaparkot) építenek Kozármislenyben.
Aranykulcsosok karácsonya a Hotel Presidentben
Évzáró, évbúcsúztató összejövetelüket a Magyar Aranykulcsosok Budapest egyik legújabb ötcsillagosában, az október 1-én megnyitott Hold utcai Hotel Presidentben tartották december 16-án.
Összefogással beelőz a Kempinski
Lehet egyedül is boldogulni, de minek? Veti fel – teljesen jogosan – a kérdést a Kempinski-csoport, amelynek magyarországi tagja, a Kempinski Hotel Corvinus Budapest is csatlakozott ahhoz a központi kezdeményezéshez, amely ezentúl összefogja a hotellánc közép-európai tagjait.