Hotel
Világszinten is kiemelkedő: az ibis & TRIBE Budapest Stadium a világ legfenntarthatóbb szállodái között
A WING pesti szállodafejlesztése jelentős szakmai eredményt ért el.
Keresik Magyarország legjobb szállodáját – még nevezhet az Év Szállodája 2025 versenyre
Az MSZÉSZ tagszállodái körében hirdette meg a rangos szakmai versenyt.
Klasszis TopDesign 2025: „Az érdekel, hogyan tud egy tér többet adni a puszta funkciónál”
Megkérdeztük idei versenyünk zsűritagjait, mit várnak az idei megmérettetéstől, hogyan látják a hazai szállodákat, és mit tartanak legfontosabbnak a pályázatok beadása kapcsán.
MSZÉSZ: augusztusi trendriport
A nyár utolsó hónapjában több mint ezer szálláshely tartott nyitva itthon, közel 3 millió vendégéjszakát generálva.
Kiválasztották az év nemzetközi márkáját
Az Európai Franchise Díjakat egy 18 nemzeti franchise szövetségből álló zsűri ítéli oda.
Szallas.hu: Budapest és Eger vezeti az őszi úti célok listáját
A szállásfoglaló portál őszi foglalásai alapján született a lista.
Zene Világnapja a zenei tematikájú hotelben
A magyar főváros zenei tematikájú szállodája, az Aria Hotel Budapest október 1-jén egész napos programmal tiszteleg a Zene Világnapja előtt.
Klasszis TopDesign 2025: „A téma rendkívül összetett, ugyanakkor inspiráló kihívás elé állítja a szakmát”
Megkérdeztük idei versenyünk zsűritagjait, mit várnak az idei megmérettetéstől, hogyan látják a hazai szállodákat, és mit tartanak legfontosabbnak a pályázatok beadása kapcsán.
Forestay Group – Marriot megállapodás egy dual-brand szálloda megnyitásáról
A szálloda a Moxy Hotel és a Residence Inn by Marriott márkát egy fedél alatt kínálja majd.
Rangos díj a budapesti Kempinskinek
A Kempinski Hotel Corvinus Budapest nyerte a 2025-ös World Spa Awards díját “Magyarország legjobb szállodai spa-ja” kategóriában.
Ősszel nyit a világ legmagasabb szállodája
A Dubaiban 2025. novemberében megnyíló Ciel Dubai Marina az IHG Hotels & Resorts Vignette Collection részét képezi.
Négy éves a különleges múlttal rendelkező pesti szálláshely
A különleges eseményen a Kozmo meghatározó céges partnerei, közel száz meghívott vendég gyűlt össze, hogy koccintsanak a szálloda sikereire.
Klasszis TopDesign 2025: „Mindig üdítő és érdekes, ha találunk a pályázatokban valami személyeset”
Megkérdeztük idei versenyünk zsűritagjait, mit várnak az idei megmérettetéstől, hogyan látják a hazai szállodákat, és mit tartanak legfontosabbnak a pályázatok beadása kapcsán.
Ki lesz az Év Fiatal Szállodása?
Az MSZÉSZ ismét meghirdeti az Év Fiatal Szállodása pályázatot.
Klasszis TopDesign 2025: „Ami igazán számít, az nem a trendek követése, hanem az azoktól való elszakadás.”
Megkérdeztük idei versenyünk zsűritagjait, mit várnak az idei megmérettetéstől, hogyan látják a hazai szállodákat, és mit tartanak legfontosabbnak a pályázatok beadása kapcsán.
Kortárs hotelnyitás Budán
Megnyílt a Leon Hotel & Lounge.
A világ legjobb luxusszállodái közti versenyben a balatonfüredi hotel
A World Luxury Hotel Awards jelöltjei között a balatonfüredi Petit Bois.
Lemondott Forsthoffer Ágnes, az MSZÉSZ balatoni régióvezetője
Utódjáról később tájékoztatnak.
Klasszis TopDesign 2025: „Egy ilyen versenyben való részvétel komoly marketingtámogatást adhat egy projektnek”
Megkérdeztük idei versenyünk zsűritagjait, mit várnak az idei versenytől, hogy látják a hazai szállodákat, és mit tartanak legfontosabbnak a pályázatok beadása kapcsán.
15 éves a Continental Hotel Budapest – méltó módon ünnepelt
A pesti belváros különleges adottságú és szépségű szálláshelye, amely másfél évtizede Zeina Hotels-ként nyílt meg – születésnapját ünnepelte.
Klasszis TopDesign 2025: „Sok olyan új hely nyílt itthon, amelyek nemzetközi szinten is megállják a helyüket”
Megkérdeztük idei versenyünk zsüritagjait, mit várnak az idei versenytől, hogyan látják a hazai szállodákat, és mit tartanak legfontosabbnak a pályázatok beadása kapcsán.
Szallas.hu: augusztusi foglalásszámok
Siófok volt a legnépszerűbb nyári úti cél.
Etikai kódex a turizmus és vendéglátás online értékeléseinek megbízhatóságért
Az Európai Bizottság célja, hogy a kódex a fogyasztók és a vállalkozások számára megbízható és hiteles értékeléseket biztosítson a szálláshelyekről.
Klasszis TopDesign 2025: „Az értékelésnél fontos számomra az egyedi és különleges megoldás”
Megkérdeztük idei versenyünk zsűritagjait, mit várnak az eseménytől, hogyan látják a hazai szállodákat, és mit tartanak a legfontosabbnak a pályázatok beadásakor.
MSZÉSZ Trendriport a júliusi vendégszámok alakulásáról
A főszezon nyári hónapjában több mint ezer hazai szállodában 2,6 millió vendégéjszakát regisztráltak.
Szállodai minősítés: szakértői segítséget nyújt az MSZÉSZ
Tanácsadói Program támogatja a szállodákat a kötelező minősítési eljárás során.
Két puli, Sisi padja és egy rejtett kastély a Mátra lábánál
Nagyréde immár nemcsak borairól és napsütötte szőlőhegyeiről híres, hanem egy különleges birtokról is.
Izgalmas új piaci szegmens: a szállásadók rástartoltak a digitális nomádokra
A távmunkának és a rugalmas életmódnak köszönhetően robbanásszerűen nő a digitális nomádok száma, ami a szálloda- és turisztikai szektort is új irányba tereli
Több mint 15 ezer hotel a Booking.com elleni jogi eljárásban
Több, mint 15 ezer európai szálloda csatlakozott a Booking.com elleni kollektív keresethez.
Visit Hungary: az ünnepi hétvége budapesti szálláshelyeinek számai
A fővárosban 133 ezer külföldi turistát regisztráltak, 20 százalékkal többet, mint egy éve ilyenkor.
Kutyák világnapja: kutyabarát szállás- és vendéglátóhelyek
A kutyák világnapja alkalmából összegyűjtöttünk néhány különleges kutyabarát helyet Magyarországon, ahol négylábú családtagjainkat is szeretettel várják.
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
Ez a Hotel Post Traunkirchen, egy négycsillag superior besorolású osztrák szálloda, ahol a jelen és a múlt öröksége egyszerre van jelen.
Igazgatóváltás a Hunguest két hajdúszoboszlói tagjánál
Szerdi Zsuzsanna a Hunguesthez igazolt, és két hajdúszoboszlói hotelt vezet.
Történetekkel teli villa a városi kiserdő tetején
Így született újjá a Le Petit Bois Füred.
a&o: új nyitások, rekordfoglaltság és AI – cél a hatmillió vendégéjszaka
Első féléves adatok és további tervek év végéig a szállodaláncnál.
Handwritten Collection: új hotel Debrecenben, ahol a szálloda maga a műalkotás
A városközpontban igazi meglepetésekkel teli szálloda várja ősztől vendégeit.
MSZÉSZ: még jelentkezhet az Év Technológiai Újítása pályázatra!
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Így formálja át a mesterséges intelligencia a szállodaipar működését
Az iparági elemzések szerint a mesterséges intelligencia alkalmazása 2028-ra akár évi jelentős hatékonyságnövekedést eredményezhet.
Accor: az idei első félév eredményei
Az összetett nemzetközi helyzet és a devizapiaci mozgások hatása ellenére jó pénzügyi eredmények születtek.
Európai szállodák sora perli a Booking.com-ot
Több mint tízezer európai szálloda csatlakozott egy kollektív perhez azért, hogy kártérítést követeljenek.
TRIBE: különleges dizájnhotelek Európa új pontjain
Intelligens dizájn és magas színvonalú stílus megfizethető áron – ez az ausztrál alapítású új szállodamárka.
Bezárt a pesti négycsillagos szálloda
2025. július 01-én az ACHAT Hotel Budapest bezárta kapuit, a szállodalánc megszünteti magyarországi tevékenységét.
MSZÉSZ: itt a legfrissebb trendriport
Az év hatodik hónapjában Magyarországon összesen 1.019 szálloda üzemelt.
Visszatérő vendégeket szólít meg a Danubius-lánc
Július 30. a Barátság világnapja – a Danubius Hotels egy új kedvezményprogrammal ünnepli ezt a napot.
Új igazgató a Hunguest Szeged élén
Molnár Péter a szegedi szálláshely új vezetője.
Új ibis Styles házak Közép-és Kelet-Európában
A közelmúltban nyitottak között van magyarországi egység is.
Napokon belül indul a Körszálló újjáépítése
A bontási munkálatok a tervek szerint 2026 elejéig tartanak.
Így találhatod meg álmaid szállodáját Máltán jó áron
Máltára utazni olyan élmény, amit nem lehet sem kihagyni, sem elfelejteni.