A gyönyörűen felújított Lánchíd utca békés, nyugodt miliőjében született meg a Leon márka, alig néhány lépésre „nagytestvérétől”, a hazai és nemzetközi közönség körében is népszerű, ötcsillagos Hotel Clark Budapesttől. A 2025-ben debütáló Leon márka nem csupán egy új szálloda, hanem egy kávézóval és egy autentikus olasz osteriával is bővíti a kínálatot, komplex élményt nyújtva vendégeinek.
Széchenyi család nyomdokain
A Duna budai oldalán egykor álló palotasor mára már csupán emlék, de Széchenyi Béla Lánchíd utca 8–10. szám alatt álló palotája és a vele átellenben, a 19-es szám alatt – mai Leon Hotel & Lounge helyén - található istálló története a magyar arisztokrácia fénykorát idézi. Széchenyi Béla gróf, a „legnagyobb magyar” Széchenyi István fia, 1871 és 1873 között építtette meg impozáns palotáját a Lánchíd utca ezen szakaszán.
Az építkezés vezetését a kor neves építésze Ybl Miklós irányította, aki a háromszintes, francia késő reneszánsz stílusú palota terveit is megalkotta.
A palotával szemben, a Lánchíd utca 19. alatt épült fel a gróf istállója, mely az egyedüli épület volt a palotasorban, amely túlélte a második világháborút. Bár a palota és az istálló már nem állnak, történetük továbbra is a magyar építészeti és arisztokrata örökség meghatározó eleme. Ez a hely még mindig hűen tükrözi a múlt dicsőségét, és a Duna-part ezen szakasza Budapest egyik legpompázatosabb panorámáját kínálja, megőrizve a város gazdag kulturális hagyományait.
Letisztult design, lenyűgöző panoráma
A Leon Hotel & Lounge 48 szobája hét emeleten helyezkedik el, letisztult formavilággal, meleg tónusokkal és természetes anyagokkal kialakított belső terekkel. A természetes fényben fürdő szobák egyik legfőbb eleme a kilátás: a város különböző arcai bontakoznak ki az ablakokon keresztül – a Hillside View szobákból a Budai Várra és a hegyoldalra, míg a Riverside View szobákból közvetlenül a Dunára nyílik pazar panoráma.
Fotó: Leon Hotel & Lounge
A szálloda legfelső, 7. emeletén található a három Leon Top Floor Studio, amelyekhez hatalmas privát terasz tartozik, nyitott légtérrel, légies hangulattal és különleges fürdőszobával, ahol a szabadon álló kád szinte a kilátás része.
A szobák egységesen képviselik a visszafogott eleganciát, az otthonos kényelmet és a részletekre fordított figyelmet– pont azt a nyugodt atmoszférát, amitől egy városi tartózkodás valódi élménnyé válik.
A hotel első emeletén található tágas és napfényes konferenciateret kifinomult belsőépítészeti megoldások jellemzik, amely inspiráló légkört kínál üzleti vagy privát rendezvényekhez, megbeszélésekhez vagy workshopokhoz. Különlegességét a hangulatos belső kertre nyíló közvetlen kapcsolata adja, amely egyedi hátteret és természetes átmenetet teremt a beltéri és kültéri élmény között.
A Leon Hotel & Lounge belső tereit Szauder Dávid, a Berlinben élő magyar AI-művész vizuális alkotásai teszik egyedivé.
Mesterséges intelligencia segítségével készült képei szürreális, álomszerű kompozíciók, melyeken női alakok finom formái fonódnak össze Buda jellegzetes építészeti vonásaival és a budavári épületek ikonikus stílusjegyeivel.
Fotó: Leon Hotel & Lounge
Leon Café: brunch, kávé, koktél – stílusosan
A szálloda földszintjén található Leon Café nemcsak kávézó, hanem dinamikus találkozóhely, ahol a napot ínycsiklandó reggeli és laza brunch kínálat indítja. Friss, minőségi alapanyagokból készült fogások, mint a klasszikus Eggs Benedict, könnyű saláták és péksütemények teremtenek tökéletes hangulatot a városi reggelekhez.
A Leon Café különleges eleme a JADE Matcha, egy úttörő japán matcha koncepció, amely a tradicionális rituálét kortárs élménnyé formálja.
Helyben készült, Japánból származó ceremoniális matcha italok várják az ínyenceket, akik egy igazán különleges, művészet által inspirált térben élvezhetik ezt a frissítő, egészséges élményt.
Délután és este a hely átalakul: koktélok és különleges italok egészítik ki a baráti beszélgetések légkörét egy laza, speakeasy hangulatú térben, ahol mindig pezseg az élet. A Leon Café így válik a nap bármely szakaszában a városi társasági élet élő központjává.
Leon Osteria – Egy szelet Olaszország Budapest szívében
A Leon brand új fejezetet nyitott a budapesti gasztronómiai térképen is: a Leon márka első képviselője, a Leon Osteria idén májusban elhozta el az olasz konyha tradicionális ízeit a Lánchíd utca barátságos, mégis életteli légkörében, pár lépésre a Leon Hotel & Lounge szállodától. A Budai Vár lábánál megbújó étterem egyszerre elegáns és közvetlen – ideális helyszín mindazoknak, akik a minőséget keresik, de a túlgondolt formalitás nélkül. Az étlap az olasz konyha alapértékeihez nyúl vissza: frissen készült tészták, házi raguk, tengeri fogások és klasszikus desszertek idézik meg az olasz „osteria” lényegét – egyszerűség, szenvedély és letisztult ízek.