A Klasszis TopDesign 2025 idén minden eddiginél izgalmasabb új kategóriákkal bővült. A figyelem középpontjába ezúttal olyan, eddig háttérbe szorult, ám egyre markánsabban megjelenő elemek is kerültek, mint a kreatív mosdóhelyiségek, merész enteriőrmegoldásokkal kialakított vendéglátóterek vagy az egyedi karakterű szálláshelyek. A korábbi évek legnépszerűbb kategóriái idén is megmaradnak, de új pályázati lehetőségek is nyíltak azoknak, akik mernek kísérletezni és bátran nyúlnak a szokatlanhoz. Többek között ezekről beszélgettünk Kéry Balázs, belsőépítésszel, a Kroki Stúdió alapító- társtulajdonosával.
Fotó: Kroki Stúdió
A Klasszis Top Design 2025 zsűritagjaként mit vár az idei versenytől és a beérkező pályázatoktól? Mi az, amire különösen figyel majd a pályázatok értékelése során?
Az idei versenytől sokszínűséget, friss gondolatokat és merész, ugyanakkor hiteles koncepciókat várok. Nem egyszerűen szép tereket szeretnék látni, hanem olyan projekteket, amelyek mögött valódi gondolat, érzékenység, egyediség és újítás jelenik meg. Engem mindig az érdekel, hogyan tud egy tér többet adni a puszta funkciónál: létrejön-e párbeszéd közte és az ember között, megszületik-e az a bizonyos atmoszféra.
Figyelek arra is, hogy a pályaművek hogyan kapcsolódnak a környezetük karakteréhez, annak sajátos lenyomatához.
Ha van a helynek története, mesélnek-e arról, mennyire képes a koncepcióban a tradíció és az kortárs belsőépítészet együtt élni, milyen módon nyúl a tervező az anyagokhoz, mennyire tudja érzékenyen használni azokat.
Ugyanakkor lényeges, hogy egy koncepció ne csak vízió maradjon, hanem megvalósítható, működtethető és hosszú távon is hiteles legyen. Számomra a jó design mindig túlmutat a látványon – élményt, inspirációt és maradandó kapcsolatot teremt az ember és a tér között. A fenti szempontoknak sokféle értelmezése lehet, éppen ezért izgalmas lesz minden megközelítés amiket ez verseny is megmutat majd.
Idén három új kategóriában is lehet pályázni: New concept – gasztro helyszín, Restrooms, Unikális szálláshely. Miért tartja érdekesnek ezt a három új kategóriát? Mit gondol, miért érdemes ezekben pályázni?
Mindhárom kategória olyan vendégélményt helyez a középpontba, ami nagyon aktuális a mai designfelfogásban.
A New concept gasztrohelyszínek különlegessége abban rejlik, hogy a design, az ételkínálat, a tálalás és az arculat szerves egységet alkot. Ezek az elemek egymást erősítve teremtenek olyan atmoszférát, amelytől a hely valóban egyedi lesz. A vendég nemcsak étkezik, hanem egy komplett élményt kap – olyat, ami miatt szívesen visszatér, és amelynek hírét szívesen viszi tovább.
A Restrooms kategória azért izgalmas, mert egy korábban „mellékesnek” tartott funkciót helyez fókuszba – pedig ezek a terek is a vendégélmény részei, és sokszor éppen apró részletekben mutatkozik meg egy hely igazi igényessége. Egy vendég különböző indokok miatt gyakran találkozik ezzel a hellyel, előfordul, hogy ide “szökik”. Felkészül egy fontos találkozásra, ruhát igazít, sminkel, erőt merít. A történelmünkből is tudjuk, hogy hasonló terekben nagyon fontos pillanatok játszódtak le. Egyre több szálloda és vendéglátó hely fordít nagy figyelmet ezekre a helyszínekre, ezért gondoltuk, hogy erről az oldalukról is bemutatkozhatnának.
Az Unikális szálláshelyek kategóriája a kreativitás és a különlegesség terepe. Olyan helyeket keresünk, amelyek kilépnek a megszokott keretek közül, és rendhagyó élményt kínálnak: legyen az lombház, barlanghotel, úszóház vagy más formabontó megoldás. Ide tartoznak azok a helyek, amelyek teljesen más élményt nyújtanak, mint egy hagyományos hotel. A design itt akkor sikeres, ha szervesen kapcsolódik a környezethez és az igazi értéke a különlegességben, a meglepetésben és az élmény intenzitásában rejlik.
Mi tetszett legjobban a tavalyi győztes pályaművekben, mint a Klasszis cool-tour vidéki és városi helyszíne 2024 győztes mesterbike&coffee vagy az év Klasszis TopDesign „storytelling” hotele 2024 kategóriában nyertes Dorothea****Hotel Budapest Autograph Collection esetében? Mi döntött abban, hogy győztesként hozta ki a zsűri tagjaként?
A mesterbike&coffee estében érintett vagyok, mert egy korábbi verzióját én, a legutóbbi kialakítást kollégám Göde András tervezte a Kroki Stúdió színeiben. Ezért ebben a kategóriában én nem szavaztam. A fiatalok a cool-tour helyszíneken nem a szó szoros értelemben vett designt, hanem a helyet, és a vele való szoros kapcsolatot, a közösségi élményt keresik. Ehhez nagyon jó közvetítő a kultúra. A kultúra a funkcióval közösen végig formálja a koncepciót, így jön létre közöttük egy erős szövedék. Ezek a helyek nem feltétlenül nagy költségvetéssel készülnek, hanem egyszerű eszközökkel, természetes módon alakulnak ki, ahol a teret használó ember és a létrejöttekor is meglévő kulturális réteg a főszereplő, ezért kifejezetten nagy szerepe van annak, hogy a tervezői gondolat és a design miként őrzi meg a természetességet, és alkot egyfajta törzshelyet. A mesterbike&coffee esetében a mottó úgy is szólhatna, hogy az “A hely, ami az enyém is”. A vendégek megvárhatják a bringa szerelést, közben beszélgethetnek, kávé- és gasztronómiai kultúra megélése mellett szervezett események részesei lehetnek.
Kilenc évvel ezelőtti vendégélménnyel kapcsolatos kutatások az embert helyezték a középpontba. Azt keresték, hogy milyen módon lehet a legjobb és legintenzívebb hatást elérni, pl. az érzékszervek stimulálásával.
A cél mára megváltozott és sokkal természetesebbé vált.
Felfedezték, hogy a hely sajátossága nem csupán a hangulatból, a fények és ingerek összhatásából fakad, hanem abból a párbeszédből is, amely a tér és a használó között jön létre. Ez a kölcsönhatás teremti meg a mai, természetes atmoszférát.A tér nem alárendelt, hanem van története és karaktere, amire a látogató kíváncsi és szeretné azt felfedezni és megélni.
A Dorothea****Hotel Budapest Autograph Collection ennek nagyon jó példája.
A story telling finoman jelenik meg, nem tolakodó, felkelti az érzést és az érdeklődést. A történelmi épület megőrzésével és modern elemek hozzáadásával egyedi atmoszférát teremt, amely a vendégek számára különleges, felfedezhető élményt nyújt. Ahogy mozgunk benne egyre finomabb, egymáshoz kapcsolódó rétegeket fedezünk fel a nagy összefüggő tereken keresztül a tárgyakig és a kortárs művészetig.
Mit gondol, hogyan változtak az elmúlt egy évben a belsőépítészeti trendek, merre tart a nemzetközi belsőépítészeti világ, és hogyan látja a magyarországi belsőépítészet helyzetét az európai design térképén?
Úgy mondanám, hogy a természetesség a cél. Nem is a trend a lényeg, hanem a felismerések. A trend természetéhez tartozik, hogy mulandó, idővel kifárad, ezért szükségszerűen megújul vagy átalakul. A felismerés ezzel szemben egy folyamatot indít el, amiben világossá válik, hogy nem az ember állandó stimulálása a fontos, hanem annak megfogalmazása, hogyan tud harmonikusan együtt élni a környezetével. Ez tágabb és szűkebb környezetet is jelent. A tágabb a természet, ami fenntartható designt vár el, a szűkebb a minket körülvevő tér értékeinek megóvását és megmutatását, vegyítve a kor innovatív megoldásaival. A fenntarthatóság különböző módon van jelen. A szálloda iparban heroikus változtatások inkább a háttérben zajlanak, míg a korábban említett cool-tour helyeken látványosabban jelenik meg, akár mondhatjuk úgy is, hogy küldetésszerűbben.
Európai szinten egyre nagyobb a keveredés.
Sok külföldi, főleg londoni tervező van jelen Magyarországon és a magyar tervezők is egyre inkább célba vettek más országokat. Ehhez persze többletenergia befektetésére van szükség. Be kell kerülni azokba a körökbe, ahol a külföldi tervezők mozognak. Folyamatosan innoválni kell, keresni kell a különlegességet és a kapcsolódást. A magyar tervezőknek a jó design mellett erős problémamegoldó képességük van, amit érdemes hangsúlyozni. Ugyanakkor fontos, hogy ne csak problémákat oldjunk meg, hanem a koncepció lényegét is megőrizzük. Ezért tartom nagy értéknek, hogy a kihívások ellenére is izgalmas és különleges szállodák születnek nálunk is. A külső és belső megjelenésben egyre hangsúlyosabb a hely történetéhez és környezetéhez való kapcsolódás – ez az értékmegőrzés vezet a hosszú távon fenntartható designhoz.
A vendéglátóhelyek designja egyre frissebb.
Azok a helyek lesznek keresettek és izgalmasak, ahol a design, a tálalás, az ételek, a grafikai megjelenítés, arculat együtt alkotnak különlegeset és együttes koncepciót. Mindezeket erősíti a megfelelő fény. A fény mint anyag megjelenik a terekben, ezért a fénytervezés elengedhetetlen a fentieket erősítő atmoszféra kialakításában. Ezekre egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a tervezők és a befektetők.
Mitől lesz kiemelkedő egy pályázat? Mely szempontokat tartja legfontosabbnak a pályázatok értékelésénél? Mit javasolna a pályázóknak a sikeres nevezéshez a következőkön túl:
A pályázati anyagban elengedhetetlen, hogy olyan fényképeket és pályázati szöveget adjon be a pályázó, angol és magyar nyelven, ami kapcsolódik a kategóriához és az említett különlegességeket is megmutatja és kihangsúlyozza. Amennyiben több pályázatot nyújtanak be, minden projekthez külön, a kategóriának megfelelő szöveget kell írni, továbbá ügyelni kell arra, hogy a pályázat terjedelme ne lépje túl a meghatározott kereteket.
Emellett egy pályázat akkor emelkedik ki, ha van benne karakter, saját hang és világosan megfogalmazott koncepció. Ha érződik, hogy nem pusztán „szép tárgyak” kerültek egymás mellé, hanem egy átgondolt gondolatmenet, amely a funkcióból indul, és az élményben teljesedik ki. Minden helyszín és feladat más de közös, hogy legyen valamilyen szempontból különleges és innovatív. Nem rutinszerű megoldásokat, hanem egyediséget keresünk.