16 százalékkal kevesebb külföldi Budapesten az első félévben

2009. január–júniusban a Pest megyei kereskedelmi szálláshelyek forgalmában a hazai átlagnál kedvezőbb tendenciák érvényesültek, a budapesti turizmus esetében azonban az országosnál nagyobb visszaesés tapasztalható.

Budapest kereskedelmi szálláshelyein 2009 első hat hónapjában valamivel több mint 1 millió vendég szállt meg, számuk 16%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. (Országosan 11%-os volt a visszaesés mértéke.)

Az összes vendégforgalom több mint nyolctizedét adó külföldi vendégek száma 16%-kal esett vissza, a belföldieké ennél valamivel kisebb mértékben, 13%-kal maradt el az előző év azonos időszakában mérttől. A vendégek 2009 január–júniusában 2 millió 400 ezer éjszakát töltöttek el a főváros kereskedelmi szálláshelyein, 16%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A külföldiek Budapesten töltött vendégéjszakáinak száma 15%-kal csökkent, míg a lényegesen kisebb súlyt képviselő belföldi vendégeké ennél jelentősebb mértékben, 22%- kal esett vissza.

A külföldi vendégéjszakák mintegy kétharmadát az Európai Unióból érkezett vendégek töltötték el a budapesti szálláshelyeken. Az innen érkezők összesen 1 millió 339 ezer vendégéjszakára vették igénybe a szálláshelyek szolgáltatásait, 13%-kal kevesebbre, mint egy évvel korábban. A jelentősebb küldő országok közé sorrendben Németország, Nagy-Britannia, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Ausztria, Svédország és Románia tartozott, melyek közül Ausztria esetében a vendégforgalom élénküléséről, Franciaország esetében stagnálásáról, a többi ország esetében pedig csökkenéséről beszélhetünk.

Az unión kívüli európai országok közül Oroszország, az Európán kívüli országok közül pedig az Egyesült Államok, Japán és Izrael játssza a legnagyobb szerepet a főváros idegenforgalmában. Az év első hat hónapjában az orosz turisták 88 ezer, az amerikaiak 132 ezer vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, 11, illetve 31%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

2009 első félévében Pest megye kereskedelmi szálláshelyein 144 ezer vendég szállt meg, 2,6%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A vendégforgalom közel háromnegyedét a belföldi turisták adták: számuk nem változott számottevően az egy évvel korábbi értékhez képest, míg a külföldi vendégek száma 8,7%- kal csökkent. A vendégek összesen 275 ezer vendégéjszakát töltöttek el a megye szálláshelyein, 0,6%-kal kevesebbet, mint tavaly ilyenkor. A csökkenés kizárólag a külföldi vendégéjszakák számának 7,5%-os mérséklődéséből adódott, mivel a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma kismértékben, 2,1%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A külföldiek vendégéjszakáinak több mint héttizedét az Európai Unióból érkezett vendégek adták: összesen 52 ezer éjszakára vették igénybe a megye kereskedelmi szálláshelyeinek szolgáltatásait, 8,0%-kal kevesebbre, mint egy évvel korábban. A legtöbb éjszakára sorrendben a Németországból, Olaszországból, Romániából, Nagy- Britanniából, Ausztriából és Lengyelországból érkező turisták maradtak. Közülük az olaszok és németek töltöttek a 2008. első félévihez képest számottevően, 34, illetve 13%-kal több vendégéjszakát.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.