Hiszen a corporate vendég általában háromszor annyit költ, mint más városlátogató turista. Azt is az MT Zrt elnökétől hallhattuk, hogy a nemzetközi felmérések szerint Budapest (2008-as adat) a 6. helyen szerepel a konferencia ágazat terén – megelőzve ezzel Brüsszelt, Londont és Prágát.
Igaz, 2009-ben már átlagosan 30 százalékos visszaesést könyvelhet el az ágazat, és a visszaesés nem kerülte el Budapestet sem. Azonban az 1985-ben átadott, most születésnapos épületről kiderült, és ez már Wim Mirertől, a ház holland igazgatójától tudható, hogy fővárosunkban még mindig a háza számít a legnagyobbnak (20 kisebb és egy megatermével, ahol akár 2000 ember is elfér), és annyira sikeresek, hogy 200 ezer vendég/évvel büszkélkedhetnek, és idén májusra várják az 5 milliomodik látogatót. Azonban az ünnepségsorozat nyitányával nem várják meg a májust, ezt már februárban megtartják, amikor is Miklósa Erika és a Liszt Ferenc Kamarazenekar ad majd e hó 19-én este ünnepi gálakoncertet, ahol többek közt majd Rossini, Strauss, Verdi muzsikája hallható.
25 éves a Budapest Congress & World Trade Center (BCWTC)
A konferenciákra érkező értékes vendég, mondta dr. Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke azon a tájékoztatón, amelyet a Budapest Congress & World Trade Center (korábban Budapest Kongresszusi Központként ismert) épületkomplexum 25 éves fennállásának ünnepségsorozatának beharangozójaként tartottak.

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője
A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről
Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység
Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje
Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest
A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.

Látványosan belépett a Mövenpick a budapesti szállodapiacra
A budapesti Mövenpick Hotel Budapest Centre története mesébe illő, megjelenése lenyűgöző.

Északi stílus új köntösben – ibis Styles nyitás Tallinnban
Az ibis új helyszínekkel erősíti európai pozícióit a régióban.

Több mint 65 ezer spanyol Airbnb-s szálláshely szűnik meg
Sok spanyol az ilyen rövid távú kiadásokat okolja a lakáshiány súlyosbodásáért.

Szállásfoglalási előrejelzés az idei főszezonra
Magyarország egyik vezető hotel menedzsment szoftverének friss adatai szerint.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.