A budai vár új ICON-ja

A hivatalos nyitás ugyan csak április 21-én lesz, a húsvéti ünnepek alatt azonban már kipróbálhatják a turisták és a főváros lakói a budavári Hilton hotel vadonatúj ICON éttermét, amelyet négy hónapig tartó átépítéssel alakítottak ki az egykori Kalocsa, majd Dominican névre hallgató étterem helyén.

Az 500 m2-es terület mobil válaszfalakkal igény szerint négy részre osztható, így egyszerre tarthatnak benne céges partit, születésnapi bulit és közben zavartalan lehet az a la carte kiszolgálás is. Összesen akár 250 főt tud egyszerre fogadni az étterem, amelynek hatalmas üvegablakain kitekintve páratlan panorámában gyönyörködhetnek a vendégek reggeli, ebéd vagy vacsora közben. Tavaly kezdődött egy 500 millió forint értékű fejlesztés a szállodában, ennek keretében már megújult a harmadik emeleten az Executive Lounge, valamint a fitness részleg. Árvai Zoltán, a szálloda igazgatója kiemelte, hogy az étterem kialakítása és az étlap összeállítása során igyekeztek a hagyományt ötvözni a modernséggel. A belső tér a napsütött mediterrán tájak hangulatát idézi, a padló trópusi fából készült. Juhász István, a Hilton Budapest mesterszakácsa és csapata az indonéz, a mediterrán és a magyar konyha finomságait kínálja az étlapon, odafigyelve az egészséges táplálkozás elvárásaira. A megnyitón dr. Deák Imre, a Danubius Hotels elnök-vezérigazgatója a hazai szállodai ágazat nehéz helyzetére hívta fel a figyelmet, és arra emlékeztetett, hogy a várható megszorító intézkedések nem fogják megkönnyíteni az ágazat helyzetét.

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.
Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló

Egy korszak vége: bezár az ikonikus Körszálló 

Október végén robbant a hír, hogy lebontás fenyegeti a Körszállót, hivatalos nevén a Hotel Budapestet, most újabb részletek derültek ki.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.