Új arculattal jelentkezik 2009 karácsonyától a Magyar Televízió (MTV). A műsorblokkokat összekötő képi világ frissítése mindkét csatornára kiterjed, és egymástól csak színvilágában különbözik. A dizájnelemek a változatlanul hagyott m1 és m2 logókból indulnak ki és azokba térnek vissza, a két csatorna alapszínei továbbra is a kék (m1) és a narancssárga (m2) maradnak.
A 2006 márciusában bevezetett, népi motívumokra építő helyett azonban magyarországi és határon túli városok, jellegzetes tájképek jelennek meg pasztellszürkében, amellyel szándékai szerint „az érzelmi azonosulás lehetőségét kínálja fel, a nemzet összetartozására világít rá” az MTV, amely tudatosan visszafogottabb és letisztultabb arcot keresett a kereskedelmi csatornáknál.
A nagyobbik köztévé új arculatát „minimális költségráfordítással”, belső gyártásban készítették, a zenéken a külsős Hrutka Róbert dolgozott. A tervek szerint a tavasz óta tervezett arculatépítés a Magyar Televízió teljes megjelenésére kiterjed majd.
A Kreatív magazin korábbi cikkét a sűrű múltbeli tévés arculatváltások hatásáról itt olvashatja el.