Bezár a Balaton térségének első vegán étterme

Szeptember 29-én nyit ki utoljára a Veganeeta Home csak növényi alapú ételeket kínáló étterme.

A Veganeeta Home volt a Balaton környékének első olyan étterme, ami kizárólag növényi alapú ételeket kínál. 2023. júniusában új helyre költöztek, ahol már rendezvényeknek, főzőkurzusoknak és vegán esküvőknek is helyet tudtak biztosítani, olvasható We Love Balaton oldalán.

A szomorú hírt dr. Árvai Anita jelentette be közösségi média oldalán.


Fotó: Veganeeta Facebook oldala

A bezárás indokaként magánéleti kihívásokat és a vendéglátás helyzetét nevezte meg, de az egyre növekvő költségek miatt is döntött úgy, hogy bezárja a helyet.

Közösségi oldalán így búcsúzott Anita:

“Hogy mi a jövő? Persze, hogy van tervem, aminek a megvalósításában már nyakig benne is vagyok. Ismertek, folyamatosan találkozunk.Megyek/megyünk tovább. Egyelőre jönnek a programok, a főzőkurzusok, rendezvények, itt is, ott is.Tudjátok, nem újrakezdem. Hanem újra folytatom. Hogy lesz-e Home, valahol, valamilyen formában? Hát hagyhatlak én titeket étterem nélkül…???


21 év, 21 kilométer és egy nemes cél

21 év, 21 kilométer és egy nemes cél 

Jótékonysági félmaratonnal ünnepelt a Semsei Gastronomy.
Szőlőültetvények  a klímabarát mezőgazdaságért

Szőlőültetvények a klímabarát mezőgazdaságért 

A kísérletben egy Balaton melletti borvidéken jelöltek ki két területet, ahol az ültetvényekben gyeppel fedett és rendszeresen tárcsázott sorközök váltják egymást.
 Reflektorfényben a hazai borkultúra

Reflektorfényben a hazai borkultúra  

Az őszi borkatalógusban több mint 100 új bort mutatnak be a vásárlóknak, például a megújult nemzetközi borválasztékuk egy részét, amelyet a fogyasztói igényekhez igazítottak.
Különleges fesztivál gasztrorajongóknak az Adria partján

Különleges fesztivál gasztrorajongóknak az Adria partján 

Az idei Good Food Festival ismét gasztronómiai paradicsommá varázsolja az Adria legikonikusabb városát.
Gesztenyés-sárgabarackos csokoládés sütemény lett Budapest desszertje

Gesztenyés-sárgabarackos csokoládés sütemény lett Budapest desszertje 

A süteményt először az október 11-én kezdődő Édes Napok Budapest fesztiválon kóstolhatják meg az érdeklődők a Szent István-bazilika előtt.
Munch: ételpazarlási körkép

Munch: ételpazarlási körkép 

A Munch újabb mérföldkőhöz érkezett: már hárommillió meglepetés csomagot mentettek meg a pazarlástól.
Kürtöskalács illata lengi be az idei fesztivál helyszínét

Kürtöskalács illata lengi be az idei fesztivál helyszínét 

A kürtőskalács receptje német nyelvterületről került az erdélyi fejedelemségek udvarába, de egyes országokban más és más formában maradt fenn ez kelt tésztából készült fára tekert sütemény.
Halat hallal - Siófokon, egy teljes hétvégén át

Halat hallal - Siófokon, egy teljes hétvégén át 

Október 11-13. között a déli-part fővárosában rendezik a XI. Siófoki Halfesztivált.
Alakul a Bordói November Nagykóstoló  pincészeteinek névsora

Alakul a Bordói November Nagykóstoló pincészeteinek névsora 

Mutatjuk, mely borászatok azok, amelyek biztos jelen lesznek.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.