T izenötödikévzárójukattartották június hetedikén a Boskolában: a bostoni magyarok hétvégi iskolájába százötvennél is több gyerek jár.
NEM ÁMERIKÁS MAGYAROK...
Bostoni honfitársaink nem olyanok, ami- lyennek az amerikai magyarokat elképzel- jük: nem egy elöregedett, múltba révedő társaság, hanem jó fej fiatalok és laza kö- zépkorúak közössége. Egyetemi kutatók, tudósok, diákok és persze mindenféle más munkavállalók: mivel többtucatnyi egye- tem működik a négyszáznegyvenezres lakosságú városban, sokan megélnek a diákokból és a tanáraikból.
OBAMA IS, ZUCKERBERG IS
A városban található a világ két leghíresebb és legjobbnak tartott felsőoktatási intéz- ménye: a tavalyi listán a világelső az MIT(Massachusetts Institute of Technology) lett, letaszítva trónjáról a Harvardot, amely Amerika legrégebbi egyeteme a maga há- romszázhatvannyolc esztendejével. Im- pozáns az öregdiáklistájuk: hetvennégy későbbi Nobel-díjas végzett náluk, négy amerikai elnök, köztük Obama is. Így aztán a jelenlegi elnökről kijelenthető, hogy jól tud úszni, ugyanis a Titanic egyik áldoza- tának, egy harvardi diáknak az anyja hatal- mas összeget adott egy könyvtár létreho- zására, de volt egy feltétele: minden diákot meg kell tanítaniuk úszni. Azt is kevesen tudják, hogy a Facebookot is Bostonban találta ki Mark Zuckerberg boldog puliku- tya-tulajdonos, egykori harvardi diák.
BOSTON, TE DRÁGA!
Massachusetts állam fővárosa nem ol- csó hely: kétszáz dollár alatt gyakorlatilag nincs szállodai szoba. Ha az ember azonban hajlandó a városon kívülre menni (ehhez persze nem árt, ha van bérautója), akkor már lehet olcsóbban is találni kiadó szobát. Én a 95-ös főút mellett, Lexington városkánál száznegyvenért találtam egy egészen jót. Igaz, a takarítónő túl jól vé- gezte a dolgát, így az operatőr kollégánál valószínűleg felporszívózta a magyar SIM- kártyát... Szükségünk volt ugyanis helyi telefonra, ezért vettünk amerikai kártyát, az asztalra helyezett magyarnak pedig a takarítás után nyoma veszett.
HÍRES MAGYAROK MÁRPEDIG MINDENÜTT VANNAK
Lexington azért is jó választás, mert tőle néhány mérföldre van az ország egyik leg- híresebb magánháza. Nem azért tudnak róla az egész világon, mert valami celeb lak- na benne (ma már amúgyis múzeumként funkcionál), hanem mert a Bauhaus-iskola világhírű alapítója, Walter Gropius építette magának a harmincas évek végén. Nem olcsó különben meglátogatni a világhírű építész épületét: fejenként tizenöt dollárba kerül, igaz, ezért egyórás túravezetés is jár,viszont nem szabad a házban fényképezni. Pedig volna mit, mert például a bútorok döntő többségét neves honfitársunk, Breuer Marcell tervezte, a falakat pedig Miró és Moholy-Nagy képei díszítik. Mindketten családi barátok voltak, az idegenvezető őszinte beleéléssel mutatja, hogy a neves magyarok anno melyik ágyon aludtak.
MIÉRT SIKÍT A HOMÁR?
Élő világhírű magyarok ma is vannak Bos- tonban. Mi például azért utaztunk oda, hogy a hálózatkutató Barabási Albert- Lászlóról készítsünk dokumentumfil- met. A szimpatikus tudós segítségével belemerülhetünk a homárfogás és -evés rejtelmeibe is, ugyanis tengerparti háza előtt rakják le a halászok a csapdáikat, és a vendéglőkben igencsak borsos áron mért állatot néhány dollárért meg lehet venni náluk. Igaz, főzés közben meg kell hallgatni a sikoltását... Éppen ráérő tudó- sok megállapították, hogy ilyenkor nem a homár sikítozik (fejletlen az idegrend- szere, így nem érzi a forróságot), hanem a páncél alatt lévő vízgőz süvít a szabadba.
TÜCSÖK ÉS BOGÁR
Boston kis túlzással sétálva is bejárható város, nagyon is európai jegyekkel. Sok történelmi emléke van (gondoljunk csak a bostoni teázásra), a Fabeuil Hall tornyán pedig kereszt helyett aranytücsköt talá- lunk. A függetlenségi harcok idején komoly szerepe volt ennek: a városba érkező angol kémek és felforgató elemek nem tudták megtippelni, mi van a templom tornyán, hiába hordtak össze tücsköt-bogarat. Ha valaki elég alaposan nézelődik séta köz- ben, még felfedezheti azokat a köveket is, amelyek az ide érkező angol hajók ne- hezékei voltak. Akkoriban itt dobálták ki, mert visszafelé nem volt szükség rájuk: rogyásig rakták a hajó gyomrát a gazdag gyarmat kincseivel. Hiszen a függetlenség kivívásáig ez a város volt az észak-ameri- kai gyarmatok legnagyobb, leggazdagabb és legbefolyásosabb települése.
A KUTYA SE NÉZ DOGTOWNRA
A település különben meglepően élhető, alig látni autót a központban. Ennek szó szerint mély oka van: a Big Dig, vagyis nagy ásás idején (amely több milliárd dollárba került) a nagy forgalmú utakat a föld alá vitték. Szaladó ember annál több van, bár a világhírű bostoni maraton ta- valy kapott egy mélyütést: egy csecsen testvérpár kettős bombamerényletének következtében hárman meghaltak a futók közül, és csaknem százötvenen megsé-ültek. A sors iróniája, hogy ezzel a fu- tóversennyel az amerikai függetlenségi háború első csatáira emlékeznek... Hogy valóban régóta lakott a környék, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy vannak már elhagyott települései is. A Cape Ann fél- szigeten például mindenki előszeretet- tel mesél hátborzongató történeteket egy bizonyos Dogtownról (Kutyaváros), ahol érdekes dolgok történtek. Amikor ven- déglátóinknál rákérdeztünk, hogy jártak-e már a házuktól alig néhány kilométerre lévő egykori településen, mindannyian megrázták a fejüket. Dogtownba menjen, aki akar, egy igaz helybeli feléje se néz. Évi tizenkétmillió turista amúgy nem té- vedhet: Boston élhető hely annak is, aki csak pár napra választja otthonául. A ki- kötőben barangolás, a szépen gondozott parkok, a belváros közepén lévő, leginkább a mi Vásárcsarnokunkra emlékeztető be- vásárló- és gasztrócentrum nagyon átírja bennünk azt a kicsit „lesajnáló képet”, amit eddig Amerikáról magunkban őriztünk.
