A válság áldozata lett a Kapos Hotel

Bár a tulajdonos nem mondott le a Kapos Hotel felújításáról, fejlesztéséről, annyi már bizonyos, hogy az eredetileg tervezett időpontig nem lesz négycsillagos szálloda a Kaposból.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A hotel felújításához megítélt támogatásból lehívott előleget a Somogyi Korona Zrt. már vissza is utalta a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségnek. A cég 2008. áprilisában írta alá a támogatási szerződést.

A beruházás eredetileg egy négycsillagos nemzetközi szállodalánccal együttműködve valósult volna meg. A nemzetközi befektetők Magyarországra a válság miatt azonban már nem mint potenciális desztinációs övezetre tekintettek, s teljesen leállították az új projekteket.

"Ezt követően át kellett gondolnunk az eredeti projektet, s a terveket is át kellett alakíttatnunk" - mondta el Franz Maier, a Somogyi Korona Zrt. vezérigazgatója. Tovább nehezítette a dolgot, hogy a tervezőirodának a legkisebb módosításokat is egyeztetnie kellett a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséggel, sőt belvárosi projekt lévén valamennyi illetékes hatósággal, a tervtanáccsal, akik több alkalommal megvétózták a terveket.

Eredetileg 2011 márciusa

A Somogyi Korona Zrt. ebben a helyzetben egyet tehetett: kivárta, amíg augusztus elején a fővállalkozó az építési területről hivatalosan levonul, s azt átadja - így Franz Maier. Az Ady északi tömbbelső használatbavétele, s annak műszaki átadása a mai napig nem történt meg. Az elmúlt hónapokban több emlékeztető levelet is írtuk a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségnek, melyekben kértük hivatalos állásfoglalásukat a hosszabbítási kérelmünkkel kapcsolatban. Utolsó levelünkben október végén jeleztük, hogy mivel az ügynökségtől az elmúlt nyolc hónapban semmiféle választ nem kaptunk, úgy értelmezzük: a szerződésünket nem hosszabbították meg. Ezzel egyidejűleg a lehívott előleget az ügynökség részére hiánytalanul visszautaltuk. Ezt követően sem érkezett a mai napig semmiféle visszajelzés felénk az ügynökség részéről.

A vezérigazgató úgy látja, jelen gazdasági körülmények közt támogatás nélkül egy ekkora volumenű beruházás nem valósítható meg. A Somogyi Korona Zrt. ezért a saját lehetőségeit kihasználva igyekszik az épületen belül a hotelszobákat, az éttermet, a kávéházat és a cukrászüzemet saját erőből felújítani. (sonline.hu)


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.