A víz oldja a stresszt, a mobiltelefon nem

Ma, a számítógép, internet, és mobiltelefonok korában sokkal nehezebb hátrahagyni egy időre a megszokott életünket, mint ezek nélkül korábban volt. Lehet, hogy megkönnyítik az elérhetőségünket, de sokkal nehezebb egy rövid időre kikapcsolni, lazítani, és abbahagyni a munkát.

Bárhol utolérhetőek vagyunk. És mi is bárhol utol tudunk érni bárkit. Sokan elfelejtették, hogy kapcsoljanak ki. De egyáltalán nem teszünk jót magunknak és az egészségünknek azzal, ha néha nem kapcsoljuk ki magunk körül a technológiát, és az állandó rohanást.

A hazai üzletemberek 43 százaléka idén nyáron sem fogja kipihenni magát igazán, hisz napi egy-három óra munkát igyekszik beszúrni a nyaralás programjai közé. – állítja egy kutatás. Egy másik felmérés szerint: az emberek több mint harmada viszi el az útra laptopját. Szakértők szerint, mindez összefügghet a munkahelyi leterheltségükkel. A kikapcsolni képtelenek 17 százaléka súlyos munkamániás: szeretteiket elhanyagolva a nyaralás alatt is naponta több mint három órát dolgoznak.

A sárvári telefoneldobó versennyel erre a megdöbbentő tényre szeretnénk felhívni a figyelmet! Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy és Wellnessfürdő igazgatója szerint, stressz oldásra kiválóak a magyar gyógyvizek. De mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy jobban érezzük magunkat. Telefonon keressük a várható időjárást, amely szerint öltözünk ahelyett, hogy felhúznánk a redőnyt.

A „mindig és mindenhol jelen lenni”-állapot nemcsak stresszt okoz, hanem azt a társadalmi hatást is eredményezi, hogy már nem beszélgetnek és találkoznak annyit egymással az emberek. Vancsura szerint nem a modern technológiával van a baj, hanem azzal, hogy hagyjuk magunkon eluralkodni a függőséget. Mindezen leginkább az segít, ha tudatosan használjuk eszközeinket. Ennek első terepe lehet mondjuk a nyaralás. Okos telefonunk segítségével rengeteg információhoz juthatunk a nyaralás helyszínéről. Az applikációk segítségével tartalmasabbá tehetjük azt a néhány napot, amit pihenéssel töltünk. Ugyanakkor tudnunk kell azt is, hogy mikor kell kikapcsolni a gépet, hogy mi magunk is kikapcsolódhassunk. - mondta Vancsura.

Forrás: Vendég & Hotel


Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.
Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak

Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak 

A Hyatt luxusszállodalánc folytatja terjeszkedését a régióban az AluaSoul Sunny Beach megnyitásával Bulgáriában.
Bővíti lengyelországi portfólióját az IHG Hotels & Resorts

Bővíti lengyelországi portfólióját az IHG Hotels & Resorts  

Az IHG portfóliója Lengyelországban meghaladja a 30 működő és fejlesztés alatt álló szállodát.
Balaton-felvidéki egységekkel bővült az Eventrend portfóliója

Balaton-felvidéki egységekkel bővült az Eventrend portfóliója 

A Hazai Provence butikhotel és a 84 Bisztró a magyar cégcsoporthoz került.
SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben

SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben 

A soproni Lőverek egy apró. romantikus szálláshelyén igazi házi muzsika szól majd a fesztivál ideje alatt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.