Accor: első féléves eredmények

"Szállodai csoportunk – összhangban a befektetőknek tavaly bemutatott középtávú kilátásokkal – az idei első félévben is szilárd teljesítményt nyújtott", mondta Sébastien Bazin, az Accor elnök-vezérigazgatója az idei első féléves mérlegük alapján.

Majd hozzátette:

Aktivitásunk minden régióban és minden márkánk esetében a második negyedévben is magas maradt, a fejlődési ütemünk felgyorsult, a luxus és lifestyle területeken pedig jelentős partnerségi megállapodásokkal erősítettük tovább vezető pozíciónkat. Ez a teljesítmény lehetővé teszik számunkra, hogy megemeljük a 2024-re vonatkozó RevPAR-célkitűzésünket.

 A párizsi olimpia is meghatározó a csoport életében:

Az elkövetkező heteket a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok is fémjelzik, amelyeknek az Accor az egyik hivatalos partnere. Már hónapok óta az olimpiai faluba, a médiafaluba és a szállodáinkba látogatókat szolgáljuk ki. Ezzel is hozzájárulunk Franciaország ismertségének növeléséhez világszerte.

Forrás: Accor
Forrás: Accor

2024 első féléve megerősíti az Accor – 2023. június 27-i tőkepiaci napon bemutatott és a közelmúltban kiadott eredmény- és bevételi jelentésekben megismételt – növekedési kilátásait. A csoport földrajzi és szegmensek szerinti diverzifikációja

mind a két üzletág – Premium, Midscale és Economy, illetve Luxury és Lifestyle – esetében kulcsszerepet játszik.

2024 első félévében az Accor 146 szállodát nyitott – ez 24 000 szoba, ami 4,1 százalékos nettó egységszám-növekedést jelent az elmúlt 12 hónapban. 2024. június végén a csoport 5 682 szállodában 838 722 szobás portfólióval rendelkezett, 218 000 újabb szobával (1 297 szálloda) a tervekben.

A csoport bevételei

2024 első félévében a csoport 2 677 millió eurós bevételt ért el, ami 11 százalékos növekedés 2023 első félévéhez képest. Ez

a Premium, Midscale és Economy üzletág esetében 4 százalék, a Luxury és Lifestyle üzletág esetében pedig 22 százalékos emelkedést jelent.

Csoportszintű EBITDA

Ennek értéke 2024 első félévében 504 millió eurót tett ki, ami 13 százalékos növekedést 2023 első félévéhez képest. Ez a teljesítmény az erős bevételekhez, a menedzsment és franchise (M&F) tevékenység működési tőkeáttételéhez és a tulajdonosoknak nyújtott szolgáltatások szigorú költségfegyelméhez kapcsolódik. Ez lehetővé tette, hogy a csoport a várakozásoknak megfelelően pozitív EBITDA-t könyveljen el az üzletág ezen részén.

A friss közleményhez kapcsolódó konszolidált pénzügyi kimutatások és jegyzetek a www.group.accor.com oldalon érhetők el.

 


Accor-jelentés a cégcsoport harmadik negyedéves (Q3) eredményeiről

Accor-jelentés a cégcsoport harmadik negyedéves (Q3) eredményeiről 

A nemzetközi cégcsoport elégedett lehet legfrissebb riportjukkal: mind bevétel, mind egységeikre jutó szobaárbevétele (RevPAR) tekintetében pozitív eredménnyel zárták a Q3-as időszakot.
Elkezdődtek a legpatinásabb fővárosi hotel átépítésének munkálatai

Elkezdődtek a legpatinásabb fővárosi hotel átépítésének munkálatai 

Természetesen a Gellértről van szó, amely munkák során a tulajdonosok fő célja, hogy megőrizzék az épület történelmi örökségét és visszaadják a szálloda egykori patinás fényét.
Szálloda ma már nem működhet hatékonyan digitális megoldások nélkül

Szálloda ma már nem működhet hatékonyan digitális megoldások nélkül 

A szállodai szegmens az automatizált folyamatokra alapozva működhet csak hatékonyan, és a turisztikai technológiai cég élen jár ebben az átalakulásban.
Matrac, zuhany, wifi –  ennyi ma elég?

Matrac, zuhany, wifi – ennyi ma elég? 

Hol tart ma a szállodadesign? címmel szakmai kerekasztal beszélgetést kísértünk figyelemmel, amely a River Diva rendezvényhajó avatásának keretében zajlott a Dunán.
Elismerték a Mercure Debrecen fenntarthatósági koncepcióját

Elismerték a Mercure Debrecen fenntarthatósági koncepcióját 

A négycsillagos szálloda kiemelt hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra, így például a környezettudatos anyaghasználat, az energiatakarékosság és a hulladékkezelés is kulcskérdés a hotel számára.
Tokaj különleges adottságú tophotele rózsaszínbe öltözött

Tokaj különleges adottságú tophotele rózsaszínbe öltözött 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery rózsaszínre váltott a mellrák elleni küzdelem jegyében.
Ki legyen az Év Fiatal Szállodása? Elindult a közönségszavazás!

Ki legyen az Év Fiatal Szállodása? Elindult a közönségszavazás! 

Mutatjuk, kikre lehet voksolni október 27-ig.
Az Airbnb éves átalányadóját Budapesten a négyszeresére emelik

Az Airbnb éves átalányadóját Budapesten a négyszeresére emelik 

Indul a társadalmi egyeztetés a fővárosi Airbnb-szabályozásról, de az éves átalányadó megemelését valamint a két évre szóló moratóriumot már bejelentették.
Szallas.hu: friss adatok az őszi szünet előfoglalási számairól

Szallas.hu: friss adatok az őszi szünet előfoglalási számairól 

Kilenc százalékkal nőtt az előfoglalások száma a tavalyi őszi szünethez képest.
Napelemek egy budapesti hostel tetején: váratlanul rövid a megtérülési idő

Napelemek egy budapesti hostel tetején: váratlanul rövid a megtérülési idő 

A budapesti a&o Hostel nemrégiben jelentős lépést tett a fenntarthatóság felé azáltal, hogy befejezte egy korszerű napelemrendszer telepítését.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.