Aranykulcsosok a Lánchíd Palotában

Szinte az egyetlen üdítő kivételek a hazai szállodások közül, akik – idősebbek, fiatalok egyaránt – havi rendszerességgel találkoznak, meghallgatják az elmúlt hónap eseményeit és az elkövetkezőket, majd vacsorázva, beszélgetve együtt töltik az egész estét.

November 11-én a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesületének találkozójára a budai Lánchíd Palotában került sor. Először Ungár Tamás elnök számolt be az aktuális kérdésekről: hogy áll a hivatalos zászló-projekt (nem jól, mert még mindig nincs kész), lesz saját nyakkendőjük és sáljuk is a tagoknak, valamint a finn elnök közelgő budapesti látogatásáról is szó esett. Majd Mezey Tamás, a Danubius Hotels Group minőségügyi és vállalkozási igazgatója, az MSZSZ Minőségbiztosítási szekciójának vezetője a minőségirányítás kapcsán kiemelte, hogy nincs minőségi vendég, hanem a minőség kizárólag az elégedettséget szolgálhatja. Árvai Zoltán, a Hilton Budapest szálloda igazgatója, aki concierge-ként kezdte szállodai pályafutását, a jövő évi kilátásokkal kapcsolatban elmondta, jövőre 3-10 százalékos visszaesésre kell még számítani az európai szállodapiacon. A palota topgasztronómiát képviselő Promenade éttermében pedig - amelynek újdonsült gasztronómiai igazgatója Fábián Péter (Nosztalgia étterem) - ízelítőt kaphattak az aranykulcsosok a francia konyhafőnök (korábban a LouLou séfjeként volt ismert), Christophe Deparday szilveszterre kínált menüsorából. A díszvacsorán Bácsai-Nagy Ákos, a ház egyik tulajdonosa mutatta be a házat, amely Budapest egyik legizgalmasabb történetű épülete, egyben a Világörökség része, és újranyitása óta luxus szolgáltatású irodaházként funkcionál.

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.