Át se adták, máris lebontják a hotelt

A Las Vegas CityCenter együttesében álló, 62000 m2 alapterületű hotelt lebontják – legalábbis a brit sajtó szerint. Az épületet a Foster + Partners iroda tervezte az Adamson Associates Architects céggel együttműködve, ám a tartószerkezetet már nem régen „leírta” Bobby Baldwin, a Citycenter vezérigazgatója, a társaság „legnagyobb csalódására” - írja az Építészfórum.

Bár a külső munkálatokkal már 2009-ben elkészültek, a Harmon Hotel azóta üresen, bírósági harcok kereszttüzében áll, állítólag a „kivitelezhetőség hiánya” miatt. Az ütemezés szerint 2010 végén nyitották volna meg, a tervek szerint a Harmon Hotelben 400 luxus vendégszobát és lakosztályt, 1600 m2 konferenciateret és egy Frederic Fekkai fodrász-szalont alakítottak volna ki. Az épületváz szerkezeti elégtelensége felett dúló intenzív viták sorozatát mostanra reklámcélokra használták fel, Las Vegas-i plakátokkal teleaggatva az erőteljesen tükröző üveghomlokzatot.

A World Architecture News amerikai tudósítója, Sharon McHugh 2009. februárjában úgy nyilatkozott, hogy a torony tetejéről 21 emeletnyi öröklakást lebontanak, magasságát ezzel 49 szintről 28 szintre csökkentve. Azt remélik, hogy az impozáns ARIA Resort és Casino, a CrystalsTM üzletközpont, valamint a Mandarin Oriental Hotel és Spa által övezett, immár „törpévé” tett épület kapuként - átjáróként fog szolgálni a Citycenter együttese számára; ez a vízió még megvalósulhat.

A nagy hűhó egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor felfedezték, hogy a Perini Building Company kivitelező cég alvállalkozója, a Pacific Coast Steel a ház 15 emeletén rosszul építette be az acél merevítéseket. Később kiderült, hogy egy harmadik társaság, egy szakértői csoport – a Converse Consultants – figyelmen kívül hagyta ezeket a hibákat és 62 jelentést hamisított meg öt hónapon keresztül. A dologba belekevert ellenőrző személyek tanúsítványait visszavonták vagy felfüggesztették.

A jelenlegi állás szerint elég nagy a zűrzavar a Harmon Hotel jövőjét illetően, mivel a The Sunday Times brit újság tudósításában „a fejlesztők múlt héten megállapodtak arról, hogy előkészítik az épület felrobbantását és újra kezdik az egész munkát”, míg a The Las Vegas Sun helyi hírportál szerint „a Perini (a fővállalkozó) fenntartja nyilatkozatát, mely szerint a szerkezet megerősíthető.” A Fox 5 News úgy tudja, hogy „bármilyen beszélgetés a Harmon felrobbantásáról egészen addig elhamarkodott, amíg a bíróság döntést nem hoz arról, hogy ki hibázott – amelyre várhatóan valamikor 2012-ben kerülhet sor.”

Amikor a World Architecture News megkereste a Foster + Partners irodát, így informáltak minket: „a megbízó hivatalosan nem tájékoztatta az irodát a bontásról. A megépíthetőséggel kapcsolatos kérdések a szerkezettervezők terveire hivatkoznak, nem a Foster + Partners iroda rajzaira. A F+P nem kíván részt venni a hivatalos vitákban.” Ez az állítás ellentmond a The Sunday Times cikkében megjelenteknek, amely azt sugallja, hogy „Foster tervei hozzájárultak a kudarchoz”, amely vádat a cég vadul tagad.

A felelősség másra hárításának lehetünk a tanúi, mivel a fővállalkozó Perini Buliding Company elnöke, Craig Shaw néhány hónappal ezelőtt nyilvánosságra hozott egy nyilatkozatot, amely szerint „a Perini kitart azon álláspontja mellett, hogy a tervezési hibák hozzájárultak a Harmon Hotel szerkezeti következményeihez, valamint a tervezett és engedélyezett statikai rajzok egy része tartalmazott olyan merevítő acél elemeket, amelyeket nem lehetett a tervek szerint beépíteni.”

A Halcrow Yolles szerkezettervező cég mérnökei nem kívántak válaszolni a sajtó feltett kérdéseire. (forrás: World Architecture News / Építészfórum)


MSZÉSZ: már lehet jelentkezni az Év Technológiai Újítása pályázatra

MSZÉSZ: már lehet jelentkezni az Év Technológiai Újítása pályázatra 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Designhotel a Lánchídnál – új szállodát nyitott a CPI Hotels

Designhotel a Lánchídnál – új szállodát nyitott a CPI Hotels 

A cseh anyacéggel rendelkező hotellánc új Mamaison szállodája már várja vendégeit Budapest szívében.
15 éve vörösben – a Kempinski ikonikus nagyköveteinek ünnepe

15 éve vörösben – a Kempinski ikonikus nagyköveteinek ünnepe 

Idén 15 éves a Lady in Red program, amely a Kempinski szállodalánc egyik legjellegzetesebb arculati eleme.
Friss, ropogós trendriport – 2025 májusi szállodai forgalomról

Friss, ropogós trendriport – 2025 májusi szállodai forgalomról 

Az idei év ötödik hónapjában Magyarországon 987 szálloda üzemelt.
Elégedett a szaktárca a tavasz utolsó hónapjában elért turisztikai eredményekkel

Elégedett a szaktárca a tavasz utolsó hónapjában elért turisztikai eredményekkel 

NGM: tovább dübörög a turizmus a hazai szálláshelyeken.
Négycsillagos reptéri szálloda Debrecenben

Négycsillagos reptéri szálloda Debrecenben 

Bemutatkozott az ibis Styles Debrecen Airport Hotel.
KSH-gyorsjelentés a hazai szálláshelyek májusi forgalmáról

KSH-gyorsjelentés a hazai szálláshelyek májusi forgalmáról 

Áprilisban a turisztikai szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
Új tulajdonosnál a Budapest Marriott Hotel

Új tulajdonosnál a Budapest Marriott Hotel 

Jó ideje árulták, mostanra megszületett a megállapodás: tulajdonost váltott a Duna-parti ötcsillagos szálloda.
Rangos nemzetközi minősítést zsebelt be a dél-balatoni szálloda

Rangos nemzetközi minősítést zsebelt be a dél-balatoni szálloda 

Elsőként a balatoni házak közül Green Globe-minősítést kapott a Mövenpick BalaLand Resort.
Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.