Átadták a legjobb konferencia és wellness szállodáknak járó díjakat

2024. május 16-án idén immár tizenhatodik alkalommal került sor az Aranynap-díj átadására, amellyel a legjobb hazai konferencia és wellness szállodák és rendezvényhelyszínek munkáját ismeri el a díjalapító Day Holiday Kft. a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, mint szakmai partner támogatásával.

A díjazottakat és a vendégeket Czvitkó Zoltán cégvezető mellett Flesch Tamás köszöntötte, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének képviseletében, ahol a díjnyertes szállodák szakmai közönség előtt mutatkozhattak be. A meghívottakat érkezéskor Borbély Ferenc műsorvezető fogadta, aki Kassai Lajos világbajnok lovasíjásszal beszélgetett az élet mélységeiről, a jó hangulatot pedig a The Vegas Showband zenészei biztosították.

A rendezvényszervező cég megrendelői, vendégei és munkatársai véleménye alapján, szakmai szempontok szerint értékelte a legjobb szállodákat.

Ezen szempontok alapján 2023-ban Magyarország legjobb háromcsillagos konferencia szállodája a Varga Tanya Hotel, Konferencia és Szabadidő Központ, Magyarország legjobb négycsillagos vidéki konferencia szállodája a Hotel Ózon & Luxury Villas****superior,  Magyarország legjobb négycsillagos budapesti konferencia szállodája a Novotel Budapest Centrum, Magyarország legjobb ötcsillagos konferencia szállodája a LUA Resort***** Balatonfüred, míg Magyarország legjobb wellness szállodája a Hunguest BÁL Resort lett.

A 2023-as díjazottak
A 2023-as díjazottak
Fotó: Day Holiday

A díjátadó ünnepséget követően Magyar Balázs Márk, a Varga Tanya értékesítési és marketing vezetője elmondta, hogy az 1984-ben alapított Varga Tanya kezdetben lovas panzió volt, majd az évek során 81 szobás hotellé fejlődött. „A színvonalas szolgáltatáson felül, amit nyújtani tudunk különlegessé tesz bennünket a várostól távol eső elhelyezkedésünk. A hotelt egy több, mint száz hektáros erdő veszi, ami nagyon jó kapcsolódási pont a természettel, és mivel tulajdonképpen az ország közepén helyezkedik el, tökéletes helyszín egy országos konferencia, illetve partnertalálkozó számára. A hotel 2017 után másodszor nyerte el a díjat. „Ez alatt az idő alatt, túléltük a covid nehéz időszakát, amely miatt sok fejlesztésünket késve tudtuk csak megvalósítani, de ettől függetlenül új konferenciatermeket építettünk, amelyek tökéletes helyszínt tudnak biztosítani kisebb és nagyobb rendezvények számára is és folyamatosan fejlesztjük a wellness részlegünket.” – majd hozzátette – „Az energiaválságra válaszolva a jövőbe menekültünk és beszereztünk néhány hőszivattyút, és a következő években még nagyobb beruházások elé nézünk, ami főképpen a beltéri wellness területet érinti majd, hogy ne csak konferencia kategóriában, hanem wellness kategóriában is fel tudjuk venni a versenyt.”

Magyarország legjobb négycsillagos vidéki konferencia szállodája a Hotel Ózon & Luxury Villas****superior
Magyarország legjobb négycsillagos vidéki konferencia szállodája a Hotel Ózon & Luxury Villas****superior
Fotó: Day Holiday

Magyarország legjobb négycsillagos vidéki konferencia szállodája, a Hotel Ózon & Luxury Villas superior szállodaigazgatója, Polyák Norbert a díj átvételét követően a közelmúltban történt fejlesztésekről mesélt:

„A felújítás során megdupláztuk a kapacitásunkat: hetvenhét szobáról százharmincegy szobásra nőttünk, illetve tizenegy száz négyzetméteres luxusvillát építettünk a hegyoldalba. Ez a bővítés lehetőségek sokaságát tárta elénk. Tizenkét konferenciatermünk tökéletes bármilyen rendezvény lebonyolítására, újonnan nyílt éttermünk főzőműsörök helyszíne is lesz a jövőben. Egyedülálló módon újult meg a wellness részlegünk és a kültéri medence, amelynek harmincöt méteres pereméről szinte a végtelenbe folyik le a víz.”

A 2023-ban Magyarország legjobb négycsillagos konferencia szállodájának megválasztott Novotel Budapest Centrum igazgatója, Árvai Zoltán a díjátadó után kifejezte örömét, egyúttal elmondta, hogy „mindannyiunk közös érdeme, hogy az új típusú konferenciaturizmus, a csoportos foglalások, az üzleti foglalások és a csoportos rendezvények újra előtérbe kerültek.” Hozzátette, hogy szállodájuk nagy előnye a kiváló elhelyezkedés és a jó megközelíthetőség, illetve maga a gyönyörű szecessziós épület és a benne található belső tér is egy igazi kincs, és mint elmondta, a szállás és a vendéglátás tekintetében tettek egy vállalást, amelynek értelmében 2025 májusában a hotelt a prémium szegmenshez tartozó Mövenpick szállodává alakítják, amely egy új mérföldkő lesz a hotel életében.

Árvai Zoltán, a Novotel Budapest Centrum szállodaigazgatója
Árvai Zoltán, a Novotel Budapest Centrum szállodaigazgatója
Fotó: Day Holiday

Magyarország legjobb wellness szállodája 2023-ban a Balatonalmádiban található Hunguest BÁL Resort lett, amely 2022-ben szintén nagyobb felújításon esett át. Máthé Gréta, a hotel igazgatója elmondta, hogy ennek során egy multifunkcionális hotelt hoztak létre, amely egyedülállóan nagy konferencia központtal rendelkezik, de mellette sikerült megoldani azt is, hogy a családokra is fókuszálhassanak. „A felújítás során egy modern épület született, bővítettük a wellness részlegünket, amely így a konferenciák tökéletes kiegészítője lehet.” Hangsúlyozta, hogy a közvetlen Balaton parton található strandon is fejlesztések történtek, amelyet a kiszolgáló egységek és a zöld terület fejlesztésével szerettek volna még vonzóbbá tenni a szállóvendégek számára.

„Nagyon nagy megtiszteltetés és egyben óriási meglepetés volt számunkra, hogy nekünk ítélték oda a díjat.” – nyilatkozta az ötcsillagos Lua Resort Balatonfüred képviseletében Molnár Eszter értékesítési és marketing igazgató. Közvetlen vízparti elhelyezkedése miatt különleges értéket képviselő hotel teljes balatoni panorámával rendelkezik. Tavaly óta itt is több új fejlesztés történt: „2023 nyarán nyitottuk meg beach bárral rendelkező saját strandunkat, illetve tavaly augusztusban kaptuk meg a Michelin ajánlást, ami egyben azt is jelenti, hogy Michelin által ajánlott étteremben szolgálhatjuk ki a vendégeket és a rendezvényeket.

A Millenium Háza
A Millenium Háza
Fotó: Day Holiday

A díjalapító ettől az évtől kezdődően nem csupán hoteleket, hanem rendezvényhelyszíneket is díjazott. Közülük kerül ki Magyarország legjobb rendezvényhelyszíne, ami 2023-ban a Millenium Kávéház és Étterem volt.


Michelin-ajánlás a tarcali ötcsillagos háznak

Michelin-ajánlás a tarcali ötcsillagos háznak 

Bekerült a rangos Michelin Guide Hungary által ajánlott szállodák közé az Andrássy Kúria & Spa, a Tokaj-Hegyalja szívében található ötcsillagos hotel.
Hosszabb nyitva tartás és délutáni jegy a szántódi Family Parkban

Hosszabb nyitva tartás és délutáni jegy a szántódi Family Parkban  

A nyári vakáció beköszöntével a szántódi Mövenpick BalaLand Resort Lake hosszabb nyitva tartást és különböző kedvezményeket vezet be.
Az Accor újabb TRIBE-nyitásai - itt az idei házavatók listája

Az Accor újabb TRIBE-nyitásai - itt az idei házavatók listája 

Az Accor jelentősen bővíti a TRIBE márka jelenlétét Európában.
A mádi Hotel Botrytis fiatal igazgatójától búcsúzunk

A mádi Hotel Botrytis fiatal igazgatójától búcsúzunk 

Hétfőn egy kisteherautó halálra gázolta lakhelyén, Rakamazon Bányai Gábort, a mádi Hotel Botrytis fiatal, tehetséges igazgatóját. Mindössze 37 éves volt.
Visszatért Európába a világ legismertebb economy szállodamárkájának zenei programja

Visszatért Európába a világ legismertebb economy szállodamárkájának zenei programja  

Az ibis MUSIC és az ALL erős kínálattal tér vissza Európa nyári fesztiváljaira.
Gottwald Szilárd: „Azért dolgozunk, hogy a vendég jól érezze magát”

Gottwald Szilárd: „Azért dolgozunk, hogy a vendég jól érezze magát” 

Legújabb fejlesztéseikről és a hotel bővítéséről Gottwald Szilárddal beszélgettünk.
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk:  Dizájn hotel a tó közepén

Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: Dizájn hotel a tó közepén 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023.évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Mérföldkő a román szálláshelypiacon

Mérföldkő a román szálláshelypiacon 

Csaknem a teljes román tengerparti hotel kínálat elérhető lesz a magyaroknak 2025 nyarára.
Üzemeltetőváltás a sikondai szálláshelynél

Üzemeltetőváltás a sikondai szálláshelynél 

A Mecsek völgyében, Sikondán található Ambient Hotel & AromaSPA június 1-től a Hilaris Hotels szállodalánc tagjaként üzemel tovább.
Prémium szobákkal újult meg a hévízi Ensana Thermal Aqua - fotók

Prémium szobákkal újult meg a hévízi Ensana Thermal Aqua - fotók 

Az idei évben 40. születésnapját ünneplő Ensana Thermal Aqua szálloda életébe a 2024-es év megújulást hoz.