Az Accor Csoporthoz került a debreceni szálláshely

Győztest hirdettek a négycsillagos Hotel Lycium bérbeadásának pályázatán, erről csütörtökön sajtótájékoztató keretében számoltak be a város vezetői, illetve az érintett szállodacsoport vezetői.

Mint ott elhangzott, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. (DV Zrt.) lezárta a Hotel Lycium**** Debrecen bérbeadására irányuló pályázati eljárást, amelyet 2024. október 28-án hirdettek meg 10+5 év időtartamra.

A jelentkezőknek a bérleti konstrukció mellett felújítási kötelezettséget is vállalniuk kellett – minimum 1 milliárd forint értékben –, valamint egy nemzetközi brand bevonását az üzemeltetésbe. 


Fotó: Hotel Lycium

A beérkezett három pályázat kiértékelését követően a DV Zrt. igazgatósága 2025. január 6-án hozta meg végleges döntését a nyertes ajánlattevőre vonatkozóan. A bérleti szerződés aláírására 2025. január 31-én került sor, míg a hivatalos átadás-átvétel 2025. február 3-án zajlott le a DV Zrt. és a nyertes ajánlattevő, a Szinerty Kft. között.

A győztes Szinerty Kft. a Szinorg cégcsoport tagja, a Szinorg Universal Zrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata.

Az új bérlő az Accor Csoport bevonásával fogja üzemeltetni a négycsillagos szállodát, biztosítva ezzel a nemzetközi színvonalú szolgáltatásokat Debrecen corporate vendégei számára.  

Az Accor márka portfóliójából a bérlővel közösen a Handwritten Collection brandet választották.

Milyen házak tartoznak a Handwritten Collection brand-hez?

A Handwritten Collection az Accor egyik midscale márkája - ilyen a Novotel, a Mercure és a Tribe. A Handwritten Collection műszaki és működési szabványai megfelelnek a Hotelstars négycsillagos szállodákra vonatkozó követelményeknek.  A Bajcsy-Zsilinszky utcai Mercure Debrecen Hotel – amely ugyancsak a Szinorg cégcsoport egyik tagvállalatának, a Bajcsy Invest Kft.-nek a beruházásában 2022-ben nyitott meg – és mostantól a Hotel Lycium Debrecen – Handwritten Collection tag lesz.

Az Accor Csoport közreműködésével történő együttes üzemeltetése komoly piaci potenciált jelent majd a város üzleti turizmusa számára

- hangzott el a bejelentés alkalmával.

A Szinerty Kft. vállalta, hogy a szálloda átvételét követően l20 hónapon belül befejezi az ingatlan minimum 1 milliárd Ft értékű felújítását a pályázatában ismertetett műszaki tartalommal, ezzel biztosítva a modern, korszerű üzemeltetési technikai kereteit.  A felújítás energetikai beruházást is tartalmaz, amelyet a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata, a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. fog kivitelezni.

 

 


Újjászervezte értékesítési csapatát az Accent Hotels

Újjászervezte értékesítési csapatát az Accent Hotels 

Magyarország piacvezető független szállodaüzemeltetője öt szakembert léptetett elő értékesítési csapatában.
A mátrai erdő mélyén rejtőző vendégházat díjazott az Alvásszövetség

A mátrai erdő mélyén rejtőző vendégházat díjazott az Alvásszövetség 

Először kapott egy vendégház Alvásbarát Kiválóság Díjat.
Ilyenek a foglalási előrejelzések a március 15-i hétvégére

Ilyenek a foglalási előrejelzések a március 15-i hétvégére 

A nemzeti ünnep eseményei mellett népszerű program lesz a hétvégén a belföldi utazás is.
Petit Bois Füred: nagypolgári nyaraló volt, elegáns butikhotel lett

Petit Bois Füred: nagypolgári nyaraló volt, elegáns butikhotel lett 

Balatonfüred egyik ikonikus épülete, az egykori Rodostó-villa, Petit Bois Füred néven új életre kelt.
A nemzetközi szállodalánc Európa-szerte egyre hangsúlyosabban van jelen

A nemzetközi szállodalánc Európa-szerte egyre hangsúlyosabban van jelen 

A Novotel számos új európai egységét nyitja 2025-ben. Mutatjuk, hol milyen házat nyit a nemzetközi szállodalánc.
1300 éves a világ legrégebbi szállodája

1300 éves a világ legrégebbi szállodája 

Japánban található a világ legrégebbi szállodája, amely a mai napig működik: ez a Nishiyama Onsen Keiunkan, amelyet 705-ben alapítottak.
Vezérigazgató-váltás a szántódi gyerekhotelben

Vezérigazgató-váltás a szántódi gyerekhotelben 

Új vezérigazgató érkezett a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton élére. A szakember Peter Knollt váltja ebben a pozícióban.
Nőnap: ide utaznak a márciusi hétvégézők

Nőnap: ide utaznak a márciusi hétvégézők 

A nőnap és a sok napsütéssel beköszönő március meghozta az utazási kedvet a tavasz első hétvégéjére.
Hotelcsalót csíptek el Németországban

Hotelcsalót csíptek el Németországban 

A düsseldorfi nő legalább száz alkalommal szállt meg szállodákban fizetés nélkül.
Megvan, mikor kezdődhet a Körszálló átépítése

Megvan, mikor kezdődhet a Körszálló átépítése 

És az is kiderült, mi lesz az egykori hotelből.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.