Balaton: csőd miatt zárva

Noha pár hónappal ezelőtt még teljes külső-belső felújításról szóltak a hírek, múlt csütörtökön bezárt Zalaegerszeg egyik nagy múltú szállodája, a Balaton Hotel. A Zalai Hírlap úgy tudja, közel 40 ember veszítette el munkáját - írta a Heti Válasz.

A Zalai Hírlap arról számol be, hogy a törleszthetetlen adósságok miatt kénytelenek bezárni a zalaegerszegi Balaton Hotelt, így a továbbiakban csak egyetlen szálloda áll a turisták rendelkezésére a városban.

"Kedves Vendégeink! Ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy szállodánk 2010. március 25-től technikai okok miatt határozatlan ideig zárva tart."

E rövid üzenet jelent meg a szálloda honlapján még a zárás előtti napon, másnapra azonban már ezt is levették. Hasonló kiírás fogadta a Zalai Hírlap munkatársait csütörtökön a szálloda bejáratánál is: a hotel ugyan már zárva volt, az előtérben azonban a munka nélkül maradt dolgozók csoportja várakozott. Az elcsípett hangfoszlányokból kiderült: elbocsátásuk mikéntjéről jöttek egyeztetni. Nyilatkozni érthető módon egyikük sem akart, hiszen egyelőre nincs megegyezés a kifizetésekről.

Más forrásokból úgy értesült a napilap: a munkáltató azt szorgalmazná, közös megegyezéssel szűnjön meg munkaviszonyuk.

A lap újságírói pénteken telefonon elérték a szálloda megbízott vezetőjét, az üzemeltető Semira Spa Kft. külföldön tartózkodó ügyvezetőjének képviselőjét, ő azonban egyelőre nem kívánt nyilatkozni, legkorábban a jövő hétre ígért információt. Más forrásokból azonban megtudta az újság: a bezárás indokaként megjelölt technikai ok nem a tervezett felújítást takarja, hanem törleszthetetlen adósságot, mely oly súlyos, hogy időközben elkezdődött a felszámolás.Hegyi Lászlótól, a regionális munkaügyi központ zalaegerszegi kirendeltség és szolgáltató központ igazgatója elárulta: az elbocsátásokról hivatalos bejelentést nem kaptak ez idáig.

A szálló bezárásának híre derült égből villámcsapásként ért szinte mindenkit, több turisztikai szolgáltató egyenesen a Zalai Hírlaptól értesült a történtekről, melynek információi szerint az alkalmazottak is kedden tudták meg, hogy csütörtökön már nem kell dolgozniuk. Nem hagytak több időt a szállodában irodákat bérlőknek sem a költözésre, s ennyi idő volt a foglalások lemondására is.

Az utóbbi időben 25-28 százalékot zuhant Zalaegerszegen a szállásfoglalás, az üzemek bezárásával ugyanis a foglalások zömét adó üzleti turizmus is mélypontra került. A városnak egyetlen szállodája maradt, az Arany Bárány Hotel, melynek igazgatója elárulta a napilapnak: Mint az igazgató elmondta: ha hitelt kellene törleszteniük, már az Arany Bárány sem létezne.

- A Balaton Szálló dolgozói közül többen is megkerestek bennünket, ám jelenleg sajnos nem tudunk számukra munkát ajánlani - fogalmazott az igazgató. (Zalai Hírlap / Heti Válasz)

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.