Csokigyárból négycsillagos hotel

A napokban nyitotta meg kapuit a vendégek előtt Szerbia legújabb négycsillagos hotelje, a Mona Plaza. A szálloda különlegessége, hogy egy valamikori csokigyár helyén alakították ki, és a vendégek továbbra is megkóstolhatják az itt készült édességeket.

A hotelben működik egy Šonda elnevezésű cukrászda, ami a valamikori csokigyárról kapta a nevét. Itt lehet megkóstolni a hagyományos csokoládékat és egyéb édességeket. Működik továbbá egy rusztikus megjelenésű, nem mindennapi berendezéssel felruházott étterem is, ami szintén a valamikori gyár hangulatát idézi fel. Hagyományos szerb ételeket készítenek itt a vendégeknek. A hotel Belgrád, Dorćol elnevezésű városrészében található. Összesen 170 szobával illetve apartmannal rendelkezik, van egy óriási konferenciaterme és saját földalatti parkolóháza is.

A turistáknak fontos szempont lehet, hogy a közelben található a Kalemegdán, amit már virtuális idegenvezetővel is megismerhetnek, valamint a Duna-part is, ahol télen is befizethet egy hajókirándulásra. Nincs messze a város sétánya sem, ahogy a kávézói és klubjai is könnyen megközelíthetők a szálláshelyről. Belgrád éjszakai, balkáni hangulatáért szintén nem kell messzire menni. A hotel kiépítése még nem fejeződött be teljesen. Jövőre wellness- és fitnessközponttal is gazdagodik a létesítmény - tudta meg a Travelo a szerb Turistički Svet magazin híréből.

Forrás: Travelo


Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.