Egyre több magyar tölti szállodában a karácsonyt

Az előző év tapasztalatai és az idei előfoglalások alapján elmondható, hogy egyre több magyar család fordít hátat a hagyományoknak, és mond nemet az otthoni karácsonynak, kiszabadulva ezzel a főzés-mosogatás-sütés nyomasztó köréből, helyette inkább valódi pihenéssel töltik az év utolsó napjait. A Pénzcentrum többek között annak járt utána, van-e még szabad szállodai szoba az ország legnépszerűbb fürdővárosaiban, és hogy milyen mélyen kell a zsebünkbe nyúlnunk, ha itt szeretnénk szállást foglalni.

A karácsony és a szilveszter évek óta kiemelt időszaknak számít a magyar szállodákban, mindkét ünnep idején teltházzal üzemelnek. A szilveszteri kikapcsolódás mellett egyre keresettebbek a karácsonyi ajánlatok is. 2016-ról 2017-re 120 százalékkal, míg 2017-ről 2018-ra 85 százalékkal nőtt a forgalom a december 22-26 közötti időszakban - tudtuk meg Kelemen Lilitől, a Szállás.hu PR menedzserétől.

Lehet még szállást találni, de aki hátat szeretne fordítani a nagy főzésnek és a vendégek utáni mosogatásnak, takarításnak, jobb, ha mielőbb cselekszik, ha népszerű településre és közkedvelt szállodába vágyik. Ezek jellemzően a fürdővárosok, nagy múltú történelmi városok, és a népszerű wellnessközőpontok. Ilyenkor a 4 csillagos szállodák iránt fokozódik a kereslet, így a december számukra kiemelkedő időszak: a szállásadók kiemelt csomagajánlatokkal készülnek, nehéz átlagárat meghatározni. Az egyik legnépszerűbb magyar városban, Egerben találni még szálláshelyet: egy négy tagú család december 23. és 27. között: a négycsillagos Thermal Park Egerszalókban egy négyfős csalás 279 200 forintért szállhat meg félpanziós ellátással. Nefelejcs Hotelben ugyanezekkel a kondíciókkal 214 400 forintért.

Hajdúszoboszlón és környékén ennél több lehetőség van még: a Zenubia Hotelben 340 200 forintba kerül a karácsonyi kikapcsolódás, a Hotel Silverben 264 410 forint a 4 éjszaka 4 fő részére. Talán Budapesten a legszélesebb még a választék, a Lion’s Garden 212 400 forintért kínál szállást a családoknak az ünnepek alatt, a Rubin Wellness&Conference Hotel 149 830 forintért, de van még hely a háromcsillagos Hotel Zuglóban is: 122 400 forint az ára.

A külföldi úti célok is fogynak

"Az elmúlt években folyamatosan erősödő trendnek látjuk, hogy egyre többen döntenek a rohanós, stresszes, feszült készülődés helyett a közös, nyugodt, tengerparti töltődés mellett az ünnepi időszakban. Az eddigi adatok alapján idén is azt látjuk, hogy tovább nő azoknak a száma, akik a tárgyi ajándékok helyett inkább egy életre szóló, családi vagy baráti élmény mellett döntenek" - mondta el a Pénzcentrumnak Nagy Viktória, az Invia marketing menedzsere. Miközben továbbra is sokan fordítják az ünnepek körüli szabadnapjaikat (illetve a téli szünetet) egy síútra vagy európai városlátogatásra (kifejezetten keresettek a szervezett, idegenvezetős, buszos utazások a közeli országokba, pl. Prága, Toszkána, Krakkó, Ausztria), egyre népszerűbbek a télen is nyári úticélok - ezek közül a legnagyobb kiugrást a korábbi évekhez képest eddig Tenerife mutatja. A Kanári-szigetek azonban még így is a 2. helyen áll, a legyőzhetetlen, mindig első Egyiptom után, és az Emirátusok, azon belül is Dubai előtt, őket pedig a Maldív-szigetek és Thaiföld követik, miközben egyre keresettebb a Dominikai Köztársaság is.

Az árak nagyon széles skálán mozognak, attól függően, hogy csak szállást foglalunk vagy komplett repülős csomagot, és természetesen a szálloda kategóriája is befolyásolja: míg egy egzotikus úticél jóval 1 millió forint felett is lehet, addig egy egyiptomi utazás, szállással és ellátással 4 fő részére jellemzően 800-900 ezer forint körüli áron (a szálláshely kategóriájának függvényében) érhető el. Mint minden ünnepi időszak, így ez is kiemelt, emiatt helyenként magasabb árakkal érdemes számolni, sok esetben pedig karácsonyi vagy szilveszteri vacsora felárral, illetve egyéb extra költséggel is terveznünk kell. Ráadásul az idei évre elérhető ajánlatok száma mostanra erősen korlátozott: a többségük már betelt, de azért aki nagyon szeretne, találhat még jó üdülést.

Forrás: Pénzcentrum


Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a pesti ötcsillagos ház új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a pesti ötcsillagos ház új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be

A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be 

A TripAdvisor idei győztesei közt ott találjuk a Lánchíd budai-hídfőjénél, a Vár tövében található hotelt.
Változás a Mellow Mood Csoport egyik vezetői pozíciójában

Változás a Mellow Mood Csoport egyik vezetői pozíciójában 

Bayer Bence másfél év kihagyás után visszatért a Mellow Mood Hotels-hez.
Páratlan művészeti élmény ebben a pesti szállodában

Páratlan művészeti élmény ebben a pesti szállodában 

Mától látogatható Fischer Judit Mundane Romance c. egyéni kiállítása a Hilton legújabb budapesti szállodájában.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.